A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1929.

1929. május 28.

III. JEGYZŐKÖNYV a dunamelléki református egyházkerületi időszaki bíróságának Budapesten, 1929. szeptember hó 21-én tartott üléséről. Jelen vannak: Teleki József gróf főgondnok és Kiss Zsig­mond esperes elnöklete alatt: Hamar István, Lukácsy Imre lelkészi, Benedek Sándor, dr. Szászy Béla és dr. Darányi Gyula világi tanácsbírók. Főgondnok úr az ülést megnyitja és bejelenti, hogy a követ­kező tárgyak vannak napirenden: 1. A tengődi lelkészválasztás felebbezett ügye. 2. Nagy Ferenc volt pesti e. m. esperes, alsódabasi lelkész ellen hivatalból indított fegyelmi ügy. Az ítéletek a következők: 1. A dunamelléki ref. egyházkerület időszaki bírósága, mint közigazgatási bíróság, a tengődi lelkészválasztás ügyét, amelyben a vértesaljai egyházmegye időszaki bírósága, mint kiküldött köz­igazgatási bíróság 1929. évi május hó 3. napján I. B/1929. sz. a. határozott, Kovács József és hét társának, továbbá a vértesaljai egyházmegye h. -ügyészének, végül .a külsösomogyi egyházmegye elnökségének felebbezése folytán Budapesten, 1929. évi szeptem­ber hó 21. napján tartott ülésében tárgyalás alá vévén, a következő ítéletet hozta: Az egyházkerületi bíróság Kovács József és társai fölebbezésének részben helyet ad és kimondva azt, hogy Fábián Gábor sárbogárdi segédlelkésznek az egyházközség többsége által történt ajánlása törvényes, az 1929. évi februái hó 24-én megtartott szavazást megsemmisíti és új szavazást rendel el. Helyet ad a bíróság a vértesaljai egyházmegyei ügyész és a külsősomogyi egyházmegye elnöksége felebbezé­sének is és a 120 P eljárási költség megfizetése alól a külső-

Next

/
Oldalképek
Tartalom