A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.

1928. november 10.

I > 53 azon kérelmét, Hogy özvegyi nyugdíjuk ne negyedévenként, ha­nem havi előleges részletekben folyósíttassék. Egyházkerületi közgyűlésünk méltányolja és indokolt­nak tartja a lelkészözvegyek kérését. Ma minden járandó­ság mindenütt havonként előre fizettetik. Méltányos, hogy a legnehezebb sorsban levő özvegyek is ezen igazságosabb eljárásban részesíttessenek. Ezért kérelmüket a legmele­gebb pártolással terjeszti fel az egyetemes konventhez. 50. A szigetvidéki lelkészi kör azzal a kérelemmel fordul a felsőbaranyai egyházmegye közgyűléséhez, miszerint tegyen lépéseket, hogy az E. T. VII. t.-c. 24. §-ának 2. bekezdése módo­síttassák. Az egyházmegyei közgyűlés indokoltnak látja a be­adott kérelmet és pártolólag terjeszti föl az egyházkerületi közgyűléshez. Egyházkerületi közgyűlés a törvénynek azt a rendel­kezését, amely az árvák neveltetési segélyét csak 6 árvára korlátozza, bár a nyugdíj-intézet ügyrendje 121. §-a mó­dot nyújt a 6-nál több árva neveltetési segélyének a meg­állapítására, módosítandónak tartja és ezt a kérelmet azzal terjeszti föl az egyetemes konventhez, illetve a zsinatelő­készítő bizottsághoz, hogy az alkotandó törvényben min­den jogosult árva neveltetési segélye biztosíttassék. 51. Az egyetemes konvent elnöksége arra hívja fel az egyházkerületek figyelmét, hogy olyan missziói lelkészi állások szervezését, melyek azért szerveztettek, hogy nyugdíjigényét vesztett utódállambeli lelkészeket helyezzen el nyugdíjigényük újból való megszerzése végett, ne hagyjanak jóvá. Egyházkerületi közgyűlés a konventi elnökség felhí­vását tudomásul veszi. 52. A külsősomogyi egyházmegye Haniszkó János teleki tanító kérelmére megállapítja, hogy a kántori stóladij minden funkciónál a lelkészi stóladijnak fele, ha a kántor a lelkészszel közösen fungál. Magányosan végzett temetésnél, ha a temetés a lelkész tudtával és beleegyezésével történik, az egyházmegye által megállapított lelkészi stóladijat szedheti. Egyházkelésnél stóladij nincs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom