A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.

1928. november 10.

31 és a legnagyobb értékek felőrlődnek a személyi érdekek, vagy csoportkcnkurrenciák malomkövei között. Mindezek a csoportosulások az egyház óriási erkölcsi súlyát, nagy közjogi tekintélyét és morális tőkéjét a maguk kedvezményezésére igyekeznek felhasználni, s ezáltal a hivatalos egyház egyszer oda fog kerülni, hegy nem ő vezet, hanem őt vezetik, vagy éppen széjjeiszedik. Kczben az egyház kénytelen megmaradni jogi, adminisztratív, gazdasági, s legfennebb iskolai kérdések tárgyalásánál, s mindazt a fölséges, nagy funkciót: a pásztorságot, intézményes szeretetmunkásságot, a kovász nagyszerű szerepét olyan emberek végzik el, akik az egyházért dolgoznak ugyan, de nem az egyházban és nem az egyház által. Innen van egyházi életünknek állandó nyugtalansága, az a bizonyos idegesség, amely az figyekkel a személyeket mindig összezavarja, s amely legfontosabb kérdésnek azt tartja, ki a Pálé, ki az Apollosé és ki a Péteré. Nem lehet ezt a kérdést hatalmi szóval megoldani s egyetlen tollvonással megsemmisíteni mindazt a munkát, amelyet az ébredésnek immár történelmi egyesületei és csoportjai Magyarországon végeztek. Ez azt jelentené, hogy az egyház levágja és eldobja magától jobbik részét. De nem lehet sokáig hagyni ezt a munkát a szabad és önkéntes egyesületek, csoportok, pártok és baráti körök kezében sem, mert ez később őserdők helyett zöldelő és hasznavehetetlen fagyöngyök tenyésztését ÍGgja eredményezni. Annál virulóbb a fagyöngy, minél inkább pusztul a tölgy. Minden református embernek, akár egyházi hivatalos megbizatásban, akár szabad egyesülésben dolgozzék, egy nagy közös céljának kell lennie; ezt a közös célt így fejezhetem ki: evangelizálni kell az egyházat azért, hogy az evangélizáló szabad mozgalmakat egyháziasítsuk. Amily mértékben hibás az a független mozgalom, amelyik húzódik az anyaszentegyház ölétől, rendjétől és fegyelmétől, csak a tejét és tekintélyét veszi igénybe, éppen olyan hibás minden egyházi hivatalos, püspöktől le a harangozóig, aki készségesen, bátran és határozottan nem áll az egyház nagy ébredő mozgalmai mellé és nem vállalkozik arra, hegy maga az egyház végezze el mindazt, amit eddig a szabad csopcrtok végeztek. Végezze éppen azok által, akik eddig kezdették és szolgálták ezt az ügyet. Mint ahogy az egyházfi vagy £ kurátor nem ülhet be a tanár helyére görögöt praelegálni. vagy nem mehet fel a szószékre prédikálni, mert mindezeket a funkciókat olyanokkal kell végeztetni, akik értenek hozzá, úgy a nagy