A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.

1928. november 10.

194 207." Tárgyaltatik az egyetemes konvent 112—1928. számú határozata, mely szerint az egyke kérdésének beható elbírálása érdekében megvárja a dunamelléki egyházkerület javaslatait. Az egyházkerületi közgyűlés felkéri az intézö-bizott­ság elnökségét, hogy szakértők bevonásával tartandó an­kéten tegye megvitatás tárgyává az egykét s az egyke el­leni küzdelemre vonatkozó javaslatait terjessze az egyete­mes konvent elé. 208. Az egyetemes konvent fontosnak tartja, hogy az or­szágos konferenciák miatt a gyülekezetek ne maradjanak ige­hirdetés nélkül, ezért felhívja az országos ref. egyesületeket, szövetségeket és mozgalmakat, hogy konferenciáikat ne tartsák vasárnap vagy ref. ünnepnapon, hanem hétköznapon és olyan időben, hogy a lelkipásztorok vasárnapi munkája a gyülekezet­ben kárt ne szenvedjen; felhívja továbbá az egyházkerületeket, utasítsák a lelkészeket, hogy a vasárnapon tartott országos gyű­léseken való részvételtől tartózkodjanak. A közgyűlés felhívja a gyülekezetek lelkipásztorait, hogy a vasárnap vagy református ünnepnapon tartott gyű­léseken és konferenciákon lehetőleg ne vegyenek részt s amennyiben valamely országos jellegű gyűlés vasárnapra is kiterjedne, gondoskodjanak lelkész-jellegü helyettesről, hogy se az igehirdetés, se a szertartások kárt ne szen­vedjenek. 200. Tárgyaltatik az egyetemes konvent belmissziói bizott­ságának az 1928—29. évre megállapított munkaprogrammja. A közgyűlés a munkaprogrammnak a gyülekezeti belmissziói bizottságokra vonatkozó részét elfogadja és kötelezővé teszi. E szerint: 1. Az eddigi programm alapján megkezdett munkák továbbfejlesztetnek, illetve megkezdetnek. 2. A bibliai vasárnapi iskolai munka és a gyermek­pasztorizáció kiterjesztetik az elemi iskola I—III. osztályú növendékeire. 3. Az ifjak és leányok közül a Bibliát ismerő és sze­rető ifjúság összegyüjtendő és rendszeresen képzendő ab-

Next

/
Oldalképek
Tartalom