A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.
1928. november 10.
185 mely azt egyetemes konventi kérdőívek alapján készült, nem hallgathatjuk el azt a benyomásunkat, aminek egyik-másik egyházmegyei jelentés is kifejezést ad, hogy a kerületi missziói munkáról szóló összefoglaló jelentés nem minden részletében fedi a tényeket, aminek az előbb említetten kívül oka az is, hogy némely kérdőpcnt értelmezése különbözőleg történt s a reájuk adott feleletek is ehhez képest más-más szempontokhoz igazodtak. így a gyermekpásztorációra vonatkozó kérdést némelyek szigorúbban, azt hisszük, a kérdő-ív eredeti céljához képest úgy értelmezték, hogy az a konventi munkaprogramban körülírt pasztorációra vonatkozik, mások enyhébben e kérdés rovatába sorolták az összes, gyermekek között folyó munkát, így a vasárnapi bibliai iskolai tanítást is, sőt a gyermekek segélyezésére irányuló könyörülő szeretet tevékenységét is. Ugyanilyen eltérő szempontok szerint történtek a feleletek a konfirmációra, a konfirmált ifjakkal való foglalkozásra, a szegénygondozásra vonatkozó kérdésekre is. Az egyházkerület gyülekezetei közül 21 egyház nem küldte be összefoglaló jelentését. Míg 3 egyházmegye egyetlen gyülekezete sem maradt adós, addig 1 egyházmegye 18 gyülekezete nem tartotta szükségesnek, hogy e fontos kötelességét teljesítse. 1. A gyermekpasztoráció kitérjesztetett 124 egyházban a 7 éves gyermekekre, nem: 134 gyülekezetben. E 134 egyházban bizonyára sok olyan gyülekezet van, melyben folyik vasárnapi bibliai iskolai munka, a kérdésre mégis nemmel felelt, mert a gyermekpasztoráció azon kívánalmainak nem felelt meg teljesen, melyek a konventi munkaprogramban foglaltatnak. 2. A 6—7 éves gyermekekkel foglalkoztak 123 gyülekezetben, 1576 gyermekkel. 3. A munkában résztvett 242 férfi és 123 nő, összesen 365. 4. A konfirmáltakkal foglalkoztak 90 egyházban, 1416 konfirmált fiúval és leánnyal. Legtöbb helyen az ismétlőiskola és a leventeintézmény kínálkozó alkalmait ragadták meg a lelkészek, hogy további lelki hatásokat közölhessenek a serdülőkkel, másutt leánykörökbe, vagy ifjúsági egyesületekbe igyekeztek őket tömöríteni. Néhol úrvacsorára való külön előkészülésben részesültek, másutt a konfirmációi fogadalmat meg is újí-