A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1928.

1928. november 10.

November 12-iki ülés. Kezdete d. e. 9 órakor. Elnökség: Ravasz László dr. püspök és Teleki József gróf főgondnok. 123. Elnökség az ülést délelőtt 9 órakor megnyitja és a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére Jalso­viczkv Sándor és Hamar István közgyűlési tagokat kéri föl. 124. Lelkészi főjegyző-helyettes bejelenti, hogy azok az újonnan megválasztott lelkészek, akiknek a fölszentelését köz­gyűlésünk folyó hó 10-én tartott ülésében elrendelte, a tegnapi napon tartott Istentiszteleten mindannyian megjelentek, hiva­tali esküjüket letették és lelkészi hivatalukra törvényeink értel­mében fölszenteltettek. Egyházkerületi közgyűlésünk a fölszentelt lelkésze­ket szent szolgálatuk gyakorlására immár végleg kibo­csátja és anyaszentegyházunk érdekében végzendő mun­kásságukra Isten áldó kegyelmét kéri. Egyszersmind hálás köszönetet mond Czeglédy Sándor ceglédi lelkésznek a fölszenteléssel kapcsolatos Istentiszteleten tartott, erős bizcnyságtevő lélektől áthatott igehirdetéséért. 125. A tanügyi bizottság bemutatja az egyházkerületi tan­ügyi előadó-ak a bizottság által elfogadott jelentését az 1927 28. tanévi működéséről: I. Tevékenységem a lefolyt tanévben főképpen a központi igazgatás irodai tennivalóiban állott; egyéni körülményeim meg­gátoltak abban, hogy az előbbi évek szokásának és a szabályzat­nak megfelelően az iskolákat sorra meglátogassam. Ugyanezér* nem sikerűit továbbfejleszteni az irányításnak, a kerületi iskolák munkája benső egyse Vi ek azokat az eszközeit sem, amelyekre

Next

/
Oldalképek
Tartalom