A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.
1927. október 21.
52 kérelmét a budapesti egyháztanács utján szabályszerűen terjessze az illetékes forumok elé. 35. A solti egyházmegye közgyűlése Dunaharaszti—Taksony—Dunakisvarsány és Tököl—Szilágyi-telep fiókegyházakat Áporka anyaegyházhoz csatolta s az anyaegyház és a fiókegyházak közt kötött szerződést jóváhagyta; kéri, hogy Áporka anyaegyáz az állandó káplántartó egyházközségek közé vétessék föl olyan módon, hogy segédlelkész a fiókegyházak közt középpontot képező Dunaharasztin lakjék; kéri egyszersmind a kápláni kongrua kiutalását. Egyházkerületi közgyűlésünk pártolólag terjeszti a kérelmet az egyet, konvent elé. 36. A pesterzsébeti egyházközség elnöksége az elvont kápláni kongruának újból való kiutalását kéri. Egyházkerületi közgyűlésünk a kérelmet pártolólag terjeszti az egyet, konvent elé. 37. A szekszárdi egyház presbitériuma 1927. március 4-én tartott ülésében magára vállalta a segédlelkészlakásról való gondoskodást, míg a lakás fűtését és világítását a lelkész vállalta magára. Eme határozatot az egyházkerület 32/1926. sz. határozatára való hivatkozással a tolnai egyházmegye útján fölterjesztette az egyázkerületre. Egyházkerületi közgyűlésünk a segédlelkészi lakás kérdésének ilyeténképpen való megoldását megnyugvással veszi tudomásul. 38. A pesterzsébeti egyházközség kéri, hogy szavazatainak száma az eddigi négy helyett ötben állapíttassék meg. A pesti egyházmegye közgyűlése az 1920. évi népszámlálás adatai alapján eme kérelemnek helyet adott. Egyházkerületi közgyűlésünk jóváhagyólag tudomásul veszi, hogy a pesterzsébeti egyházközség szavazatainak száma négyről ötre emeltetett, 39. A külsősomogyi esperes javasolja, hogy a kisebb és nagyobb egyházmegyék fenntartási költségei között mutatkozó aránytalanság megszüntetése és a nagyon súlyos fenntartási terheket hordozó kisebb egyházmegyék fokozottabb segélyezése