A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.

1927. október 21.

24 kerületünk azonban mindig úgy érezte, mintha hozzá tartoznék ez az iskola. Felelősséget hordozott érette és áldozatoktól sem riadt vissza. Most válságossá vált ez iskolának sorsa, főképpen a jogi oktatás szabályozása következtében. Az államkormány negyvenben szabta meg a felvehető hallgatók létszámát és nem nevezett ki Kecskemétre államvizsgálati bizottságot. Ebből az következik, hogy ilyen feltételek mellett az akadémia elveszíti versenyképességét és azután létjogosultságát. Nem vagyok ba­rátja a megoldatlan kérdéseknek. Ennélfogva óhajtom azt, hogy illetékes tényezők, az államkormány és az egyetemes egyház egyezzék meg ebben a nagy kérdésben és vagy ejtse módját, hogy akadémiánk viruljon, vagy pedig vállalja a felelősséget a megszüntetésért. Az bizonyos, hogy az érdekelt egyházi testü­letek, a kecskeméti egyházközség és a Dunamelléki Egyházke­rület csak úgy tudná elhordozni a jogakadémia elvesztésének gondolatát, ha helyettük hasznos, szükséges, egyenértékű kul­túrintézményekhez jut. Középiskoláinkról kimerítő jelentést ad a tanügyi előadó úr, akinek energiája, tudása, inspiráló ereje egyre jobban meg­látszik minden középiskolánkon. Az idén érdekes és sok haszon­nal járó kisérlet volt az, hogy az igazgatók kölcsönösen meglá­togatták egymás intézeteit és a végén tapasztalataikról közös konferencián beszámoltak. Valóságos jótétemény volt minden­kire nézve, látni a másik módszerét, sikereinek vagy hátrama­radásainak okát és érezni azt, hogy lassanként öntudatos, programmszerű nevelői közszellem alakul ki református közép­iskoláinkban. Tanítóképzőintézeteinknél kell egy kissé megállanunk és néhány megjegyzést tennünk. Kecskeméti tanítónőképzőnk új világban született és az intézetet friss szellem hatja át. Körösi tanitóképezdénk szintén a csendes, de biztos megujulás útján halad. Fájdalommal kell megállapítanunk, hogy elmúlt ember­öltők nem látták eléggé tanítóképzőintézetünk mérhetetlen fon­tosságát. Csakis ez lehetett az oka annak, hogy tanítóképzésünk munkája annyira elhanyatlott. Népiskoláinkban sok keserű gyü­mölcse terem ennek a mulasztásnak. Amily igaz az, hogy a lelkipásztor mellett egyházunk megépítésének legfontosabb té­nyezője a tanító, époly igaz az, hogy tanítóképzőintézetünk egyházkerületünknek a szemefénye kell hogy legyen, akárcsak a theologiai főiskola. Mennyi tennivalónk van még ezen a téren!

Next

/
Oldalképek
Tartalom