A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.

1927. október 21.

220 háznak van szórványa s ezekben 419 tanköteles van. A szórvá­nyok gondozása 7 egyháznak 1337 pengőbe került s 12 egyház 5678 pengő szükségletet jelent. Három helyről jelentenek sé­relmet: egy helyen nem engedik be a lelkészt a katholikus isko­lába, egy helyen ugyanezen okból cselédházban tanít, három helyen az egyházban erőszakosan katholizálnak. Az egyház­építő munka akadályai között több helyen a közönyt és a ma­radiságot emlegetik, mások azt, hogy a gyermekek katholikus iskolába járnak, a hivők megtartják a búcsút és a halottak nap­ját, szobáikat szent képekkel díszítik és egyházukat reverzáli­sokkal elárulják. A szekták terjeszkedése általában megszűnt, sőt itt-ott visszafej lődőben van. A Bm. II. jelzésű rózsaszínű jelentések középfokú intéze­teink lelki képét nyújtják s feltüntetik a különböző iskolákban végzett belmissziói munkák állapotát. Minthogy a tanügyi bizott­ság jelentése mindezekkel a kérdésekkel részletesen foglalko­zik, a belmissziói bizottság megelégszik annak megállapításával, hogy a lelkigondozás ügye nagy általánosságban középfokú fiú és leányiskoláinkban a helyes irányban fejlődik és reménysé­gekre jogosít. Van olyan iskolánk, melynek növendékei minden reggel résztvesznek a templomi istentiszteleteken (Dunavecsei polgári fiú és leány), vannak olyanok, amelyekben minden reg­gel (Baár—Madas), vagy hetenként egyszer- vagy kétszer reg­geli áhítattal kezdődik a tanítás, melyet a vallástanár vagy a lelkész végez s az iskolák mellett fennálló internátusokban min­den reggel van könyörgés, itt-ott bibliaolvasással egybekötve, némelyik internátusban este is. Az iskolák nagyobb részében működnek bibliakörök, legtöbb helyen a vallástanár, kevesebb helyen más szakos tanár, néhol heted-nyolcad osztályos gim­nazisták vezetésével, akiknek munkáját a vallástanár irányítja. A siklósi polgári leányiskolában az igazgatónő a budapesti Lónyai-utcai gimnáziumban a vallástanár a tanári kar számára tart bibliaórákat. A tanulók lelki életének kimélyítése céljából a Baár—Madas leányliceumban csendes napokat tartottak külön a nagyobb, külön a kisebb növendékeknek. A kecskeméti Tisza-István reálgimnáziumban csendes napot. Az úrvacsorához való előkészület rendszerint a templomi istentiszteleteken tör­ténik, de a kecskeméti tanítónő-képzőben van külön előkészités is. Űrvacsorában testületileg rendszerint a gyülekezettel együtt vesznek részt a tanulók, de a budapesti gimnáziumban évenként

Next

/
Oldalképek
Tartalom