A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.

1927. október 21.

212 lelki munkát s erről egyházmegyékként a következőkben számo­lunk be a főtiszteletű közgyűlésnek: A felsőbaranyai egyházmegye 65 anyaegyházából 60 kül­dötte be jelentéseit, az elmaradókat az egyházmegye bírsággal sújtja. De a jelentést tevő 60 gyülekezet közül csak huszonegy­ben van megszervezve a belmissziói bizottság 122 taggal, kik között 18 nem presbiter és 17 nő. Gyermekpasztoráció csak 15 gyülekezetben volt; Pécsett 60 gyermeket láttak el ruhával, cipővel és élelmiszersegéllyel, Gordisán beteg gyermekeknek in­gyengyógyszert adott a lelkész. Gyermekistentiszteletet is csak 1 lelkész tartott, mert nem lehet ideszámítani a több lelkész által gyermekistentiszteletnek nevezett hétköznapi reggeli kö­nyörgést, amit azér neveznek így, mert csak gyermekek vesznek részt rajta. Vasárnapi iskola 20 helyen volt, 17 helyen maga a lelkész vezette. A konfirmáció reformjáról nem éppen örvend— tes dolgokat mond el a jelentés. Sok lelkész még mindig elégnek tartja a négy-hathetes előkészítést. Az egyházmegyei jelentés halaszthatatlannak tartja, hogy az előkészítés legalább egy évig tartson s hogy a megkonfirmáltat a lelkész továbbra is pászto­rolja, amire legjobb eszköz a baranyai iskolákban egyházmegyei­leg kötelezővé is tett bibliai órák szorgalmas megtartása, A konfirmáltak fegyelmezése alig történik, Pécsett presbiterek és diakonusok ellenőrzik, hogy nem konfirmáltak ne járuljanak az úrasztalához, Csarnótán az ilyeneket a presbitérium tiltotta el, A gyülekezetek több helyen foglalkoztak a korhatár kitolásával, úrasztalához, Csarnótán az ilyeneket a presbitérium tiltotta el. évesek konfirmálásához, mert azt tapasztalták, hogy sokkal hozzáférhetőbb és lelkileg fogékonyabb a 12 éves gyermeklélek, mint az éveken keresztül iskolai oktatás és fegyelem nélkül nö­vekvő 15 éves gyermek. Az anya- és csecsemővédelemről mind­össze 4 egyház számolt be; a jelentés szerint a jó papnék mun­kásságának különösképen e téren nyílna alkalmas terület. A sze­génygondozásról is kevés a jelenteni való; csak 4 gyülekezet tartja számon szegényeit s közülük Pécs állandó megbízottal néz utánuk s 1520 pengő értékű segélyt osztott ki. Ami a gyü­lekezetek hitéletét illeti, 40 gyülekezetben olvassák már a Bib­liát hétköznaponként a templomban vagy egyébb összepövetele­ken, bibliai körökben. Hivatásos iratterjesztők csaknem minden gyülekezetben megfordultak és szép eredménnyel terjesztették a Bibliát, Vallásos estélyek 47 egyházban tartattak, de gyüleke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom