A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.
1927. október 21.
169 ken való részvétel Nagykőrösön hagyomány és megszüntetése nehéz; de nem lehet szemet hunynia az egyházkerületnek sem az előtt, hogy tanulmányi szempontból hátrányos lehet, az állami kiküldött állandóan kifogásolja és nagyon kivánatos, hogy a nagykőrösi egyház találja meg a megszüntetés módját. Igaz, hogy az 52 növendék között megoszló, innen származó 4245 30 P elveszítése még ennyifelé osztva is nagy veszteség. — Kecskeméten 115 tkp. növendék lakott az internátusban, 36 kedvezményesen, 21 Madas-árva teljesen ingyen. Tandíjmentes volt 31, féltandíjmentes 40 növendék. Az itt elengedett és kiosztott összeg 16.469 P. XIV. Iskolai kirándulást tett Nagykőrösről 12 felsőbb éves növendék Budapestre az országos mezőgazdasági kiállításra, 24 növendék a debreceni tornaverseny alkalmával a Hortobágyra, Kecskemétről két osztály két ízben Budapestre s helyben megnézték, ami tanítójelölteknek tanulságos és látni való a városban kínálkozott. XV. Látogatások. Főtiszteletü Püspök Ür e tanévben mindkét tanítóképzőben járt és beszédeit az ifjúság is hallgatta. A tanügyi előadó mindkét intézetben ismételten megfordult, meghallgatta egy-egy napon az évzáró képesítő vizsgálatot s elnökölt a közös értekezleten. Az állam részéről megtörtént a szokásos évi ellenőrző látogatás, mindkét helyen a kipróbált jóindulattal s elismerő véleménymondással. Nagykőröst meglátogatta alkalmilag Neményi Imre nyug. államtitkár is, aki hivatalos állásában az intézetnek mindenkor jóakaró támogatója volt. XVI. Az állami támogatás az eddigi keretekben történt. XVII. Az 1927 28. tanév megindulása a rendes időben, de Nagykőrösön fenyegető körülmények között történt. Péter Zoltán óraadó tanár Szeghalmon rendes gimnáziumi tanárrá választatván, megvált az intézetttői, ahol teljes igyekezettel s fokozódó eredménnyel működött. Ugy látszott, hogy pótlása nem sikerül, az évnek rendkívül kedvezőtlen munkabeosztással kellett megindulnia. Október közepén aztán óraadóként alkalmazták dr. Juhász Béla szakvizsgálatot tett középiskolai tanárjelöltet. — Beiratkozott Nagykőrösön 129, a tavalyi évvégi létszámnál 23-mal több (I. éves 46, II. éves 32, III. éves 23, IV. éves 16, V. éves 12). Kecskeméten 184, a tavalyi éwégi számnál