A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.
1927. október 21.
120 kezdve pedig évi két részletben (október 1-én és április 24-én), az esedékesség napján jegyzett tőzsdei középár szerint. Végül a haszonbérlet utolsó gazdasági évére eső második részletet augusztus 1-én. Az összes adókat és közterheket földtulajdonos fizeti. Az erdők saját kezelésben hasznosíttattak. A vágásra kijelölt erdő, ölfa, szerszámfa és rőzse stb. eladásából 1926. október 1-től 1927. szeptember 30-ig 10.568 pengő, gyöngyvirágból 28.60 pengő, bírságpénzekből 89.60 pengő. 1927. év őszén a vágásra kijelölt erdőből és ölfából a remélhető bevétel 10.000 pengőre tehető. Az erdőőröknek bocskorpénz címen kifizettem 158.40 pengőt. A forgalmi adót — a törvény értelmében — még 1926. évben előlegképen fizettem be. Néhai Madas Károly alapítónknak sírboltjára koszorút helyeztünk s a sírbolt mellett elterülő kis kertet a Baár— Madas leányliceum internátusának vezetője állandóan rendben tartotta. A Baár—Madas intézetnek haszonbérlő a fát és a terményből az igazgatóság által kivánt mennyiséget beszállította. A be nem szállított termény árát haszonbérlő befizeti ez év végéig a Magyar Földhitelintézethez. A birtok épületei az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnál vannak biztosítva; a kötvény száma: 2,466.920; biztosított érték: 70.960 pengő. II. Ócsai birtok. A birtok kiterjedése 408 katasztrális hold 1 négyszögöl. Ebből jelenleg: szántóföld .... 73 kat. hold 1003 négyszögöl, kert — „ „ 413 rét 99 „ „ 819 legelő 10 „ „ 878 erdő 204 „ „ 295 nádas 15 ,, , t 1300 „ föladó alá nem eső terület 4 „93 Kataszteri tiszta jövedelem 2433 korona 33 fillér. A volt haszonbérlők (Barizs István és Juhász László) 1926. október 1-én és 1927. április 24-én esedékes 12.125.17