A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.

1927. október 21.

113 az espereshelyettes úrnak, aki azokat előzetesen jóvá­hagyta. Az 1927. évi március 30-iki és május 13-iki presbiteri üléseken elfogadtatott az Irsik László és Vámos Imre épí­tész-vállalkozókkal kötött szerződés, mely szerint az épí­tést 325.000 P.-ért vállalták és a Magyar-Olasz banknak 280.000 P. kölcsönre vonatkozó ajánlata. 1927. május 29-én szabályszerűen összehívott egyház­községi közgyűlés névszerinti szavazással 23 szavazattal 7 ellen a presbitériumnak és az épitőbizottságnak összes eddigi tényeit jóváhagyta, az építkezést és a kölcsön fel­vételét elhatározta, a vállalkozók és a Magyar-Olasz Bank ajánlatát elfogadta. Ez ellen a közgyűlési határozat ellen Fábián Dénes lelkész felebbezést adott be, míg dr. Rostás presbiter egyik egyháztanácsi határozat ellen nyújtott be felebbezést. Az egyházmegyei közgyűlés azért tagadta meg az építkezésre és a kölcsön felvételére vonatkozó határoza­tok jóváhagyását, mert az egyházmegyei építési szabály­rendelet rendelkezései nem tartattak be, így nevezetesen nem mutattattak ki azok a pénzforrások, amelyekből az egyház az építkezéshez meríteni akar. Ezt az indokot a közgyűlés nem találja helytállónak, mert ha reménybeli segélyek és adományok nem tekinthetők is reális pénzalap­nak, az építési kölcsön, az ezen felüli építési összeg ere­jéig a vállalkozók által nyújtott hitel, Kispest városának írásban kilátásba helyezett segélye az épület jövedelme és az egyházi adó feleslege reális pénzalapnak elfo­gadhatók. Tekintve, hogy az egyháztanácsnak és az egyházta­goknak nagy többsége az építkezést kívánatosnak és az egyházra nagy anyagi előnyökkel járónak tartja; tekintve, hogy az építkezés körül az egyháznak már eddig is számottevő kiadásai merültek fel s hogy az egy­háztanács építőbizottsága által állítólag elért anyagárked­vezmények révén még jelentékeny megtakarítások is vol­nának esetleg elérhetők; tekintve, hogy a helyzetnek azon sajátságánál fogva, mely szerint az egyház az építkezést egészen a bankköl­csönből és az építővállalkozó által nyújtandó hitelből k'-

Next

/
Oldalképek
Tartalom