Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1926.
1926. október 16.
19 Belföldi relációk. A magyar egyházakhoz való viszonyunk kérdésénél főképen az evangélikus egyházhoz való viszonyunkkal szeretnék foglalkozni s ezzel meleg, szívből jövő visszhangot adni arra a testvéri szóra, ami nemes barátom: Kapi Béla evangélikus püspök ajkáról hangzott el. Az evangélikus és református egyház közötti viszony eddig kétféle formában jelentkezett. Egyik az unió gondolata volt, a másik a ccoperatio gondolata. Az unió gondolatával a XVII. és XIX. században foglalkoztak sokat, főképen német hatásra. Ma azonban ez a gondolat már nem népszerű. És érdekes, hogy nem népszerű Magyarországon most, mikor a világprotestántizmus legérezhetőbb törekvései és legerőteljesebb mozgalmai éppen az unió céljait szolgálják. A cocperatio újabban inkább csak társadalmi formában érvényesült', mert hivatalos formája: a közös protestáns bizottság, sohasem volt élettől és lélektől teljes. (Másik, fontosabb részét: a nagygeresdi egyezményben biztosított gyülekezeti cooperatiot, evangélikus részről felmondották.) A társadalmi cooperatio sem volt rendszeres. Egyes intézmények vagy vállalkozások létesítéséhez fogtak össze lutheránusok és kálvinisták és nem egyszer példaszerű önmegtagadással és áldozatkészséggel szépet és nagyot alkottak. Legyen elég csak a Protestáns Árvaházra vagy a Protestáns Irodalmi Társaságra utalnunk. A protestáns közélet ma is egy csomó új kezdéssel próbálkozik, amelyek mind ilyen cooperatiós alakulatok volnának, de mindenki észreveszi, hogy valahogy nem egészen helyesen biztos és világos ez az út. Azért újólag hangoztatom, hogy ezt a kérdést elvi tisztasággal és biztossággal kell megoldani. Szükségünk van nekünk először is egy új egyezményre a gyülekezeti munka szempontjából. Az evangélikusok és mi is, az ország területének nagy részén, diaspcrában élő gyülekezet vagyunk. Egyik egyház sem bírja meg összes diasporáinak gondozását és így mind a kettő veszteséget szenved a hatalmas haimadikkal szemben. Ennélfogva pontosan körülhatárolt helyzetekre és feladatokra, pásztori, katekhétai, sőt igehirdetői munkára, egymás segítségét igénybe kell vennünk. De ez a segítés csak olyan szellemű lehet, amilyen a segített fél szellemének és érdekének megfelel. Tehát ha református pap gondoz lutheránus híveket, gondozza a lutheránus egyház számára, a lutheránus öntudat ébresztésével, azzal a céllal, hogy 2*
