Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1926.
1926. október 16.
147Í tétetett, azcnban a legújabb, 1926. évi állami rendtartás a magaviseleti osztályzatokat újból módosította. Az egyházkerületi közgyűlés felhívja a középiskolák igazgatóit az egyetemes konvent utasításához való alkalmazkodásra, egyben azonban felkéri az egyetemes konventet az újabb helyzetben való intézkedésre. 148.6 Az egyetemes konvent 156—1925. számú határozata felhívta az egyházkerületeket a debreceni egyetemmel kapcsolatos református tanárképző internátus támogatására; erre egyházkerületünk intézőbizottsága folyó évi április hó 13-iki ülésében egyelőre az 1926—27. tanévre elvállalta egy dunamelléki illetőségű református növendék ellátási költségét 320 aranykorona összeggel s a hely betöltésére nézve azt kívánta, hogy a hely odaítélésére nézve a tanárképző intézet igazgatósága az általa felvett vagy felveendő dunamelléki illetőségű református növendékek között hirdessen pályázatot s a kérvényeket a hely odaítélése céljából saját javaslatával együtt terjessze a dunamelléki egyházkerület elnökségéhez. Az egyetemes konvent 138— 1926. szám alatt e megajánlott segélyért egyházkerületünknek elismerését nyilvánította, a tanárképzőinternátus igazgatóságát pedig a megfelelő eljárásra felhívta. Az intézőbizottság határozatát az egyházkerületi közgyűlés jóváhagyja s az elnökséget a hely odaítélésére azzal az óhajtással hatalmazza fel, hogy egyenlően érdemes pályázók között egyházi alkalmazottak gyermekei előnyben részesüljenek. 148.C Az egyetemes konvent 139—1926. szám alatt közli a vallás- és közoktatásügyi miniszter 28.328—1925. II. leiratának a középiskolai fenntartási államsegélyek valorizálása érdekében benyújtott konventi felterjesztésre adott válaszát, amely szerint a miniszter úr az 1926—27. évi költségvetés tárgyalásakor szándékozik a kérdést a pénzügyminiszter úrral ismét tárgyalás alá venni; ha a legkisebb kilátás nyílik, akkor a szükséges tárgyalásokat időközben is felveszi. Az egyházkerületi közgyűlés az értesítést tudomásul véve, a maga részéről is, a kerületi iskolák helyzetét ismervén, égetően szükségesnek tartja, hogy a szerződésben biztosított fenntartási államsegélyek teljes értékükben bocsátassanak a fenntartók rendelkezésére.