Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1924. november 15.

50 leg micsoda állásban van, a bizottság nem tudja, hogy állása és foglakozása megegyeztethető-e a lelkészi jelleggel, azért bekebe­lezési kérését csak akkor fogja elintézni, ha jelenlegi állását be­jelenti. Dr. Varga Jenőre nézve kimondja a bizottság, hogy állását a lelkészi állással inkompatibilisnek tertja és így s. lelkészeink közé való felvételét nem javasolja. A közgyűlés a közigazgatási bizottság javaslata sze­rint Kiss Ernőre vonatkozólag a szükséges és kívánt ok­mány beérkeztéig a határozathozatalt felfüggeszti és úgy ő, mint dr. Varga Jenő kérését átteszi az elnökséghez, hogy a jogügyi és esetleg más erre hivatott bizottsággal az ügyet megbeszélve, a jövő közgyűlésre jelentést és határozati ja­vaslatot tegyen. 21. Főjegyző bejelenti, hogy a káplánelhelyezőbizottság a rendelkezésre álló káplánokat következőleg kéri beosztani: 1. A felsőbaranyai egyházmegyében: Garé: Szívós Károly. Pécs: Soós Béla. 2. A kecskeméti egyházmegyében: Abony: Gulácsi István, Czegléd: Nagy Kálozi Sándor. Jász­kisér: Gócza József. Kecskemét: Szatmáry Albert. Nagykőrös: Ván Benő. Kiskunhalas: Józan László theologus. Ókécske: Va­rasdi Imre. Törtei: Szőke József. 3, A külsősomogyi egyházmegyében: Balatonkiliti: Lampert Gyula, Látvány: Fehér József, Som: Mohácsi József. Dombóvár: Kutassy Gyula. 4. A pesti egyházmegyében: Budafok: Kőmíves Viktor theologus. Budapest: IX.: Cson­tos Béla, Komlóssy Ernő. VIII.: Vitéz Komáromi János. VI—VII.: Vecseri János. Buda: I.: Vincze Géza. Hitoktató s. lelkészek: Kardos Lajos, Kutass Emil, Kuthy Béla, Nagy Jenő, Csia Lajos, Incze Gábor, Székely István, Ku­rucz Gyula, Farkas Béla, Birtha József, Megygyaszay Mihály. Egyesületi lelkészek: Deme László, Megyercsi Béla. Beosztott s. lelkészek: Arany Gusztáv, B, Pap Lajos. Óbuda: Szőke Imre theologus. Csepel: Kovács Zoltán. Pest­erzsébet: Pápai István, Zeke Gyula, Szűcs István. Gödöllő: Ga-

Next

/
Oldalképek
Tartalom