Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.
1925. október 10.
77 épületekkel együtt püspöki javadalomképen ítéletileg az egyházkerületnek juttatott. A megváltási árra vonatkozó elszámolási eljárás még befejezve nincs. A sárii birtokra vonatkozó földbirtokrendezési eljárásban az 0. F. B. póteljárást rendelt, amely folyamatban van. Páhi községben is megindíttatott a földbirtokrendezési eljárás az iránt, hogy a Kaszay Istvántól ajándékba kapott 175 holdnyi ingatlanok községi közlegelő céljaira, hosszú lejáratú haszonbérbe a községnek adassanak. Ez az eljárás is folyik. Mindez ügyekben az egyházkerületet képviseltem s ezen kívül a folyó ügyekben véleményeket adtam, indítványokat tettem, szerződéseket készítettem, bizottsági és albizottsági üléseken részt vettem. Tudomásul vétetik. 59. A pesti református egyházmegye fölterjeszti a budapesti református egyház és a Magyar kultúrház irodalmi és művészeti részvénytársaság között a már fennálló végleges telekbérleti szerződés kiegészítéseképen létrejött pótmegállapodást jóváhagyás végett. A közgyűlés a pótmegállapodást jóváhagyja és jóváhagyási záradékkal elláttatni rendeli. 60. A pesíi református egyházmegye föl terjeszti a szentendrei református egyházközség mint vevő és özvegy Craus Gyuláné, született Bethlenfalvy Róza, úgyis mint kiskorú Craus Balázs és Angéla t. és t. gyámja és Craus Beatrix mint eladók között a szentendrei 477. és 1999. számú tkvi betétekben 665., 666., 657—659. helyrajzi ingatlanokra vonatkozólag létrejött adásvételi szerződéseket jóváhagyás végett. A közgyűlés tudomásul veszi, hogy az özvegy Craus Gyulánéval, úgyis mint kiskorú gyermekei törvényes képviselőjével kötött szerződést az intéző bizottság már jóváhagyta s ezt a jóváhagyást megerősíti, a nagykorú Craus Beatrix eladóval kötött és ezúttal bemutatott adásvételi szerződést pedig jóváhagyja és jóváhagyási záradékkal elláttatni rendeli. 61. A pesti református egyházmegye esperese fölterjeszti a kerepes—kistarcsai fiókegyház mint eladó, Nagy József és neje