Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.
1924. november 15.
32 gyarországon pedig még nagyon sokáig csak evvel a két tényezővel szabad és lehet igazi politikát csinálni. Programmkérdések. De ugyanez a gondolat elibénk tár egy nagy belső problémát: A protestantizmus intenzivebb megszervezésének kérdését. Többször kifejtettem már, hogy a protestantizmus megszervezésének a kérdése csak egy módon lehetséges, akkor, ha a két nagy történelmi egyházat, a reformátust és evangélikust, lehetőleg azonos elvek szerint először a maguk egyházi társadalmában szervezzük meg s azután építjük ki a közös és életképes frontot. Itt van tehát nagy szerepe a Kálvin-Szövetségnek, amely bíztató kezdetek és szép eredmények után akcióképességében meglanyhulni látszik. Újra föl kell venni az elejtett fonalat és az egész református egyházra kilerjedőleg egységes programmal lépni föl. Ugyanakkor egyházi életünknek másik legfontosabb tényezőjét: a presbitereket kell hivatásuk igazi magaslatára emelni. Azért vagyunk presbiteriánus egyház, hogy ezt a csodálatos intézményt minél erőteljesebbé tegyük. El kell múlnia annak az időnek, amelyben a presbiter havonként 1—2 órát szentelt az egyház anyagi és adminisztrációs ügyeinek szolgálatára és ki kell képeznünk az új presbiteri típust, aki az egyház anyagi és szellemi ügyeinek hivatott és felelős őrállója. Imádkozó, bizonyságtevö, missziói munkát végző presbiterekre van szükségünk és ha a magyar református egyház 15—20.000 presbitere Jöbbségében jlyenné válik, nincs az a hierarchikus szervezet, amely hatalom és eredmény dolgában fölvehesse velünk a versnyt. Azért buzdítom munkatársaimat, hogy presbiteri konferenciákat tartsanak, a presbiterek nevelésének ügyét tegyék legfontosabb programmjukká és kísértsék meg fölébreszteni azt az óriási demonstratív erőt, amely ebben a szervezetben rejlik. Saj tó, iratterjesztés, az élő szóval végzett propaganda, mindenekfölött pedig a pél daadás bizonyára célhoz fog segíteni. Sürgős szükség zsinatunk életműködését újra megindítanunk. Napnál világosabb, hogy a szóban levő feladatok nagyobbak, hogy sem egyes kerületek különváltan megoldhatnák. A magyar reformátusságot egyetemlegesen érdeklő kérdések csak a magyar református egyház legfőbb igazgatási és törvényhozási szerve, a zsinat által oldhatók meg._A.zonkívül, hegy egy csomó sürgős kérdés vár zsinati megoldásra, például papválasztás, államsegély, biztosítás, lelkészi nyugdíjintézet,