Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1925. október 10.

27 gyék s azt vagy értékpapirckban vagy takarékbetétekben gyümölcsöztessék. Miután nekünk nem volt sohasem egységes gazdasági politikánk s minden autonom alakulat úgy vezette anyagi ügyeit, ahogy bölcsességétől telt, nagyon sok egyházunk és iskolánk helyezte el a létalapjait képező tőkéjét hadikölcsönbe, koronajáradékokba, jelzáloglevelekbe. Ezek most semmivé váltak, így történik meg, hogy iskoláink, amelyek csupa hazafiságból hadikölcsönt jegyeztek, szegénységük miatt államsegélyüket is elvesztik akkor, amikor a vallás és tanulmányi alap az állam közoktatásügyi költségvetése mellett egy másik óriás, de diszkrét tárca immenz fedezetével rendelkezik. A második forrás, a hívek élő áldozatkészsége, bizonyos fluktuáció^ mutat. Óriás konjunktura hullámzásokon estünk által: némelykor annyi volt a pénz híveink kezén, hogy szinte demoralizálta őket, máskor olyan nagy volt az inség, hogy ez erkölcsileg is fenyegette őket. Az a benyomásom, hogy református népünk, amelynek zöme a kisgazda társadalomból kerül ki, túl ment már a gazdasági előny maximumán és csendesen száll alá hidegebb és nehezebb napok felé. így jutunk a harmadik forrásnak, az államsegélynek égető és nemzeti jelentőségű problémájához. Hálásan ismerjük el és hirdetjük, hogy a lelkészi nyugdíjintézetnek adott tetemes államsegély egyike volt a legnemesebb cselekedeteknek, amit velünk a kormányzat elkövetett. Tudjuk, kinek az érdeme és kit áldjunk érte. De reá kell mutatnunk, hogy az adósegélynek nevetséges összegben való folyósítása nemcsak kis és közép gyülekezeteinket roppantja meg, hanem az egész magyar kálvinista népen keserűséget halmoz fel. Tisza István legszemélyesebb műve éppen az adócsökkentési segélyek rendszerének a kiépítése volt, mert ezzel segített igazán a szegény magyar református emberen, azon a sok száz névtelen paraszlpatrcnuson, aki nemzeti, kultúrális és lelki célokért két keze munkájának összes jövedelméből nemcsak tizedet, hanem sokszor a tized háromszorosát áldozta. Ha a magyar nagy ingó és ingatlan tekéknek boldog tulajdonosai ugyanennek a teherhordozásnak csak egy tizedét vagy századát vállalták volna, azaz évi jövedelmüknek nem a tized részét, hanem ezred részét adták volna nemzeti és kultúrális célra: ma ez az ország másképen állna. Illő tehát, hogy az egyházak segélyezésének éppen ez a formája, amely éppen a legszegényebb néprétegnek válláról veszi le a terhet, zavartalanul és hiánytalanul érvényesüljön ma is. Fordulok