Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1925. október 10.

23 hogy népünk ez irtózatos lejtőn megállítható. Néha, mintha látnám a javulásnak a nyomait, de a baj oly irtózatos, hogy legjobb esetben is teljes gyógyulást csak az utánunk következő generációktól várhatnak. Ezek a kis pusztuló egyházak természetesen lelkileg is züllenek. Szakadatlan panasz érkezik díjlevélharcok miatt, pedig pásztor és gyülekezet egyaránt tönkremegy abban a lehetetlen helyzetben, hogy közöttük bérharc dúl. Reá kell mutatnom, hogy az apróbb gyülekezetek egyházi életünknek egyik égető problémáját jelentik. Ha még az egyke miatt elnéptelenedő baranyai gyülekezetnek, amely a maga 150—160 lélekszámával, ma még mindig ugyanannyi földet bír, mint ezelőtt 100 esztendővel, amikor 800 lélekből állott, tetszenék is az a fényűzés, hogy magának papot és tanítót tartson, a közegyház ezt sokáig nem tűrheti. Először azért, mert nem lehet a paphiányon segíteni akkor, ha 120—150 ember maga is egy papot tart. Egészen bizonyos, hogy akkor másutt valahol 10.000-re se jut egy lelkipásztor. Másodszor nem tűrheti a közegyház azt, hogy egy lelkész egy egész életre olyan munkát vállaljon, amelyik abszolúte nem tölt be egy férfiéletet. Ha az a 150 baranyai lélek napi 4—6 órán át foglalkoztatni bírja a maga lelkipásztorát, még lehetne beszélni az önálló paptarlási jogról, de az a baj, hogy nem tudja foglalkoztatni, ezzel pedig a semmittevést intézményesítjük Krisztus anyaszentegyházában. A baranyai gyülekezetek elnéptelenedése folytán feltétlenül a körlelkészi intézmény behozatalára lesz szükség. Egyszersmind élénk viszhangot adok a dunántúli egyházkerület közgyűlésén Antal Géza püspöktársam ajakán elhangzott azon gondolatra, hogy az ilyen gyülekezetekben a lelkésztanítóság állíttassék vissza. Minden esperesi jelenlésből azt a bíztató és örvendetes hangot hallom kicsendülni, hogy az egyházmegyékben a hitélet ébredez. Határozott haladást állapít meg ezen a téren mindenik esperes. Viszont mindenik egyházmegye panaszol a vadházasságok ellen, amelynek száma főképen a hadisegély miatt emelkedett fel és legmagasabb Baranyában. Elhangzik Pest megyéből az a panasz, hogy versenyző korcsmárosok jótékony célra, például levente-alapra adott illetmény ellenében egyre-másra nyerik a táncmulatságra adott engedélyeket s ezáltal demoralizálják a népet és az ifjúságot. Mikor látjuk meg, hogy rossz üzlet, ha tízannyi vész el a vámon, mint amennyi a réven bejön. A gyülekezetek áldozatkészsége is megnyugtató. Különösen haran-