Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1924. november 15.

22 amelyből elszálolt a Lélek, félre kell tennünk és úgy kell prédi­kálnunk, hogy minden beszédünk gyülekezetünkre nézve egy nagy belső esemény legyen. Újólag utalok reá, hogy ez nem lehe­tetlen. Nemcsak azért, mert magam, aki falusi igehirdető soha­sem voltam, tapasztaltam azt, hogy e téren az eredményeknek és lehetőségeknek beláthatatlan klaviatúrája van, hanem azért is, mert ott vannak előttünk a szekták példái, amelyeknek ige­hirdetői minimális képzettséggel, primitiv homiletikai eszközök­kel olyan érdeklődést tudnak ébreszteni és olyan reális életfor­málási folyamatot fölmutatni, amilyet megirigyelhetne nálunk a legszebb hangú, a legékesebben szavaló és a prédikátori tárak legcsiszoltabb beszédeit elzengő, tanult és lelkes pap is. Mit ér a legszebb beszéd is, ha csak hang és stilusproduk­ció, de nem akad bele a lélekbe és nem mozdít ez rajta? Azt hiszem, hogy lelkészi társaságoknak, egyesületeknek, papi kon­ferenciáknak ez kell, hogy a legizgatóbb és legsürgősebb problé­mája legyen, mert máskülönben az Ige egyházából a szó ritualiz­musa lesz. De ehhez egy elhatározó kezdeményezés kellene, an­nak a bevallása, hogy mi szépen beszélünk ugyan, de nem prédi­kálunk jól. Utamon mindenütt hiveim és szolgatársaim meleg szeretet­tel és bizalommal fogadtak. Sok olyan gyülekezet volt, amelyről eljövetelem után, minden szerénység mellett is, meg kellett álla­pítanom, hogy mindnyájunkat szívükbe zártak, nem magunkért, hanem az Igéért, amit hirdettünk nekik. A közigazgatás minde­nütt nagy előzékenységgel támogatott és minden járás illetékes főbírája saját területén elejétől végig kíséretemben volt, amiért nekik ezúton is köszönetet mondok. De a közigazgatással kapcsolatban reá kell térnem egy fon­tos kérdésre. Pest vármegye területén minden gyülekezetemben láttam egy benszülött rossz szokásnak pusztító hatását. Annak t. i., hogy az egész országban talán ez az egyetlen vármegye, amelynek területén a vásárokat vasárnap tartják. A vásárok né­pünk gazdasági és társadalmi életébe annyira belenőttek, hogy ilyenkor minden templom üres, vagy annak a néhány hívőnek a lelke is, aki elmegy az Isten házába, minden gondolatával vi­lági dolgokon csüng. Most, amikor a kormányzat fölismerte a nép vallásos nevelésének nagy nemzeti jelentőségét és az egyházat minden ilyen törekvésében hathatósan támogatja, nem szabad megtörténnie, hogy az ország egyötödét kitevő Pest vármegye

Next

/
Oldalképek
Tartalom