Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1924. november 15.

22 amelyből elszálolt a Lélek, félre kell tennünk és úgy kell prédikálnunk, hogy minden beszédünk gyülekezetünkre nézve egy nagy belső esemény legyen. Újólag utalok reá, hogy ez nem lehetetlen. Nemcsak azért, mert magam, aki falusi igehirdető sohasem voltam, tapasztaltam azt, hogy e téren az eredményeknek és lehetőségeknek beláthatatlan klaviatúrája van, hanem azért is, mert ott vannak előttünk a szekták példái, amelyeknek igehirdetői minimális képzettséggel, primitiv homiletikai eszközökkel olyan érdeklődést tudnak ébreszteni és olyan reális életformálási folyamatot fölmutatni, amilyet megirigyelhetne nálunk a legszebb hangú, a legékesebben szavaló és a prédikátori tárak legcsiszoltabb beszédeit elzengő, tanult és lelkes pap is. Mit ér a legszebb beszéd is, ha csak hang és stilusprodukció, de nem akad bele a lélekbe és nem mozdít ez rajta? Azt hiszem, hogy lelkészi társaságoknak, egyesületeknek, papi konferenciáknak ez kell, hogy a legizgatóbb és legsürgősebb problémája legyen, mert máskülönben az Ige egyházából a szó ritualizmusa lesz. De ehhez egy elhatározó kezdeményezés kellene, annak a bevallása, hogy mi szépen beszélünk ugyan, de nem prédikálunk jól. Utamon mindenütt hiveim és szolgatársaim meleg szeretettel és bizalommal fogadtak. Sok olyan gyülekezet volt, amelyről eljövetelem után, minden szerénység mellett is, meg kellett állapítanom, hogy mindnyájunkat szívükbe zártak, nem magunkért, hanem az Igéért, amit hirdettünk nekik. A közigazgatás mindenütt nagy előzékenységgel támogatott és minden járás illetékes főbírája saját területén elejétől végig kíséretemben volt, amiért nekik ezúton is köszönetet mondok. De a közigazgatással kapcsolatban reá kell térnem egy fontos kérdésre. Pest vármegye területén minden gyülekezetemben láttam egy benszülött rossz szokásnak pusztító hatását. Annak t. i., hogy az egész országban talán ez az egyetlen vármegye, amelynek területén a vásárokat vasárnap tartják. A vásárok népünk gazdasági és társadalmi életébe annyira belenőttek, hogy ilyenkor minden templom üres, vagy annak a néhány hívőnek a lelke is, aki elmegy az Isten házába, minden gondolatával világi dolgokon csüng. Most, amikor a kormányzat fölismerte a nép vallásos nevelésének nagy nemzeti jelentőségét és az egyházat minden ilyen törekvésében hathatósan támogatja, nem szabad megtörténnie, hogy az ország egyötödét kitevő Pest vármegye