Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.
1924. november 15.
202 1924. évi március hó 12-én. 1. Pénztárnok jelenti, hogy az 50 millió korona az intézőbizottság legutóbbi ülésén hozott határozat értelmében búzakötvényben, 162.000 korona q árfolyamon, a Földhitelintézetnél elhelyeztetett s ennek mai pénzértéke — a kamatok nélkül — 100 millió koronán felüli összeget tesz ki. Egyben jelentést tesz arról, hogy a Földhitelintézettől ismertetés érkezett a Magyar Földhitelintézeti Banküzlet r.-t. alakításáról, mely szerint a 2500 darab törzsrészvényen kívül, amelyet a Földhitelintézet maga fog megtartani, 3750 darab egyenként 100 aranykorona névértékű elsőbbségi részvényt fog kibocsájtatni, melyeknek elsőbbségi joga abban áll, hogy a tiszta jövedelemből darabonként 4 aranykorona osztalékot élvez. Az elsőbbségi részvények darabonként 100 százalék felárral, vagyis 200 aranykoronáért lesznek átvehetők. Szűkebb bizottság a főgondnok úr, Jalsoviczky Sándor, B. Pap István részvételével az ügyet megtárgyalta és javasolja, mint jónak Ígérkező tőkebefektetést, hogy a búzakötvények értékén szóban lévő elsőbbségi bankrészvények jegyeztessenek. Beható eszmecsere után, melyben a bizottság összes tagjai részt vettek, abban történt megállapodás, hogy a szóban lévő rendelkezésre álló, búzakötvényekben elhelyezett összeg erejéig Földhitelintézeti Banküzleti elsőbbségi részvények jegyeztessenek, felkéretvén a Földhitelintézet, hogy a fizetendő részletek esedékessége szerint számitoltassanak le a búzakötvények vagy ha ez nem volna lehetséges, a búzakötvények alakíttassanak át takarékkoronabetétekre és az esedékes részletek ebből fizettessenek. A Földhitlintézet ily értelmű megkeresésére az elnökség felkéretik. 8. Püspök úr előterjeszti, hogy az intézőbizottság legutóbb tartott ülésén, 9, jkvi szám alatt, a Bethlen-nyomda ajánlatát illetőleg hozott határozat alapján a kerületi elnökség a nyomdával — tekintettel a nyomda kívánságára is — abban állapodott meg, hogy az 1.500.000 korona előleg után 18 százalékos (valorizációs) kamat számíttassék, 400 darab részvény pedig 10.000 korona áron átvétetik. Tudomásul szolgál. 10. Főgondnok úr őnagyméltósága előterjeszti, hogy az