Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1924. november 15.

17 elsorvad. Kitűnő polgári leányiskoláját meg kell pótolnia egy továbbképző tanfolyammal, hogy a református leányok műveltsé­gét és egyházunkhoz való törhetetlen ragaszkodását az elkövet­kezendő nehéz időkben is versenyképessé tegye. Végül meg kell csinálnia a gyülekezetnek pásztori megszervezését s e tekintet­ben Kecskemét nagyszerű példájának nyomába lépnie. Minden előföltétel megvan erre vonatkozólag. Jóakarat, tehetség, anyagi erő, megannyi vitorla, csak a felülről jövő szélnek kell megzen­dülnie, hogy útrakeljen az ezüst hajó boldog révpartok felé. Meglátogattam a tornado által sújtott pátyi gyülekezetün­ket is. Ha már nem mehettem akkor, mikor a csapás ostora végig sújtott rajtuk, megérkeztem akkor, amikor velük együtt örvendez­hettem a romok eltakarításán és az omladékok újból való meg­építésén. Buzgó lelkésze, derék népe a nagy csapásban nem vesz­tette el hitét. Minden lehetséges támogatás igénybevételével se­gítettek magukon s Páty ma takarosabb és virulóbb, mint valaha. A helyreállított templomot örömkönnyek és hálaadások között szenteltük újra Istennek. Október végén szenteltem föl az ócsai templomot, Csonka­magyarország egyik legszebb és legrégibb műemlékét. Helyre­állításához a lelkész törhetetlen buzgóságán, a hívek szívós aka­ratán és áldozatkészségén kívül nagy mértékben hozzájárult a Kormányzó Úr ő Főméltóságának állandó érdeklődése és meg­tisztelő figyelme, ami e nehéz időkben rendkívüli álodzatokra és tevékenységre bírta az Országos Műemlék Bizottság illusztris tagjait. Egyházkerületem nevében hálás köszönetemet fejezem ki az Országos Műemlék Bizottság elnökségének és tagjainak, akik legjobb erőiket, lelkesedésük és akaratuk javát állították a nagy ügy szolgálatába. Amit a magyar elme gazdagsága a ma­gyar szegénység keretei között alkotni tudott, ott van kőbe építve a következő nemzedékek számára. Csak azt óhajtom, hogy a nagy­szerű templomban buzgó és példaadó gyülekezet legyen a ked­ves istentiszteletnek élő oltára. Mielőtt évi püspöki vizsgálataimra áttérnék, beszámolok ar­ról, hogy mint a Protestáns Irodalmi Társaság elnöke vagy más testület tagja, szolgáltam a mult évben Kaposváron, Sárospata­kon, Hódmezővásárhelyen, Szegeden és Pápán, budapesti szol­gálataimat ezúttal nem említve. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom