Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.

1922. október 21.

9 juk, filigrán akribiáját csodáljuk-e, vagy nagyszerű intuícióit, amelyekben megragadta és tolmácsolta koroknak, népfajoknak a lelkét. Typikus magyar tudós, aki nemcsak egy parányi zúgnak a brilliáns ismerője, hanem az egész szellemi életnek egyik született zászlósura. Aki csak fészkén látja a sast, nem ismeri; az ismeri, aki röptét követni tudja. Annál, amit megírt, csak az nagyobb, amivel adós maradt; igazságainál csak tévedései tanulságosabbak. Nemzedékek fognak belőle élni s mikor felélték szelleme ajándékait, tárul elibénk annak fogyhatatlan gazdagsága. Zárkózott, titokzatos egyénisége nyomasztólag hatott a környezetére; nem vclna jó a földre szállott ércszobrokkal parolázni, verekedni, tolongani. Rá is elkövetkezett az öreg Toldi tragikuma: robusztus ereje átcsörtetett a fiatal geszten s magányos nagysága szinte pusztító elemi erővé vált. Nehéz jó pásztornak lenni annak, akiben egy oroszlán lakik s a Luther lelke jó vulkánt gyújtani, de nem jó kazánt fűteni. Isten kegyelmes volt hozzá s napja akkor tűnt el az örökkévalóság kék hegyei mögött, mikor haragja bíborában égve legnagyobbnak látszott. „Bár sugarait itt hagyta nekünk: könnyezve nézzük, hogy a nap — letűnt". Merüljön alá az örök irgalom vizeiben s támadjon fellegtelen, villámtalan, örök hajnalra. — A harmadik „vén" a galambőszhajú, üdearcú Kovácsy Sándor, a pesti egyházközség fögondnoka és kerületünk tanácsbírája. Huszonöt éven át szolgálta az ország legnagyobb egyházközségét s közkatona sorból vezérségig vitte. Tetőtől-talpig gyakorlati és akaratember volt. Elmélet, dogma, világnézet nem kötötte, csak jó ösztöne és lelkiismerete; a jcgi formulákat nem nézte sövénynek, nem vette és vetette törnek; a gordiusi csomókat egy-kettőre felgcmbolyította; nem paragrafusokkal, vagy tekintélyekkel igazolta magát, hanem eredményekkel. Kemény ellenfél volt, tehát hü barát tudott lenni; nem veit diplomata, tehát mindenki tisztában lehetett vele; az egyházat anyagilag akarta felvirágoztatni, tehát a lélek tüzét indirekte jobban táplálta, mint sokan, akik olaj nélkül akarnak lámpásaikkal világítani. A kritikának nem volt hatása rá, mert csak le kiismeretére hallgatott. A lelke vasláda volt, amit nem lehetett betörni; felvérzett a kéz s kitört a szerszám, amelyik ráütött; de akinek volt kulcsa hozzá, — s egy meleg, jó szó már az volt — bármikor feltárhatta s elgyönyörködhetett gazdagságában. Értékes typusa a magyar lateinernek, aki egyéni kiválóságával vagyont.