Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.

1922. október 21.

60 Megkezdetett a Sári templom javítása. Az építési munkát Hoffer Imre építész tanár úr végezte és ő javasolta a fizetési utalványokat is. Kiadatott a Sári vadászterület nyilvános árverés útján évi 32.000 koronán 6 évre Kovács József úrnak. A haszonbérek részben a Magyar földhitelintézetnél fizet­tettek be. Az évi pénztári könyvemben így 1921-ben a bevétel 1,221.889 korona 35 fillért tesz ki, a kiadás — beleértve a Magyar Földhitelintézethez befizetett 1,076.750 koronát — 54.588 korona 55 fillérrel kevesebbet. Az erdőőri szolgálatot az 1920-ban felvett Szolnoki Ferencz okleveles vadőr látta el, aki az erdőőri vizsga letételére a vár­megye gazdasági albizottsága 413/920. sz. véghatározatával uta­sítva lett. Néhai Madas Károly alapítónknak a Kerepesi-úti közteme­tőben lévő Bal 209 sz. sírboltjára halottak napján koszorút he­lyeztem el és az 1922. év folyamán s sírbolt javítását tervbe vettem. Az erdei bevételek után 1921 szeptember 1-töl fogva for­galmi adót kellett lerónom, amit a megfelelő könyvek berende­zése mellett teljesítettem is és 1921-ben 12.958 korona forgalmi adót róttam le. A földhitelintézeti folyószámla 1921 december 31-én 1,779.795 korona követeléssel zárult, a letétszámlán pedig — a haszonbérleti óvadékokon túl — 317.200 K névértékű záloglevél volt és ezenkívül a Pesti Református Egyház adós az alapítványnak 45.000 korona tőkével. A Baar-Madas évi 10.000 K rendes illet­ménya a földhitelintézet által kifizettetett és ezenkívül kapott az intézet 1921 szeptember 7-én 25.004 korona 80 fillért, október 15-én pedig 428.218 koronát. Az árvaház nem jutott jutalékhoz. A Pesti Református Egyháztól a kamatok 1800 koronával befolytak. A birtok épületei 1929 október l-ig a Magyar Általános Biz­tosító Társaságnál vannak bitosítva. A kötvény száma 2387016. Biztosított érték 1,066.000 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom