Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.

1922. október 21.

109 tekkel és felszereléssel rendelkező régieknek a megszünte­tését, mint sokkal inkább azok támogatását, az ismert nehéz időkön átsegítését kívánja. Azért kérjük a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi minisztériumot, hogy megszünte­tési tervétől álljon el, sőt inkább a kifogásolt népességű in­tézeteknek nyújtson segítséget első sorban azzal, hogy vizs­gáltassa felül a környék új polgári és középiskoláit s amely azok közül életképesnek nem bizonyul, amelynek a tanítás eredményeihez szükséges feltételei nincsenek meg, szün­tesse meg azokat, újabb megnyitását pedig a közvetlen kör­nyéken ne engedélyezze. Hogy egy százados múlttal di­csekvő, a nemzetnevelés és kultura tekintetében oly nagy szolgálatokat tett, az ősi református áldozatkészséggel fenn­tartott, nemzeti szellemtől áthatott, református egyházunk­nak és magyar hazánknak annyi hű polgárt felnevelt két tanintézet, a gyönki gimnázium és a kunszentmiklósi főgim­názium nemes kulturmisszióját teljesíteni továbbra is képes legyen. 127. Olvastatott a tanítóképzőintézeti szakosztálynak a nagykőrösi református tanítóképző és a kecskeméti református tanítónőképzőintézet 1921—1922. iskolai évi állapotáról és mű­ködéséről szóló következő jelentése. I. A tanítóképzők állapota. 1. Az intézetek épülete, elhelyezése. A nagykőrösi saját megfelelő épületében, a kecskeméti pedig az új Tisza István-kol­legium I. és II. emeletén volt elhelyezve. Bár a kecskeméti tanító­nőképző több intézettel együtt van ebben az épületben, elhelye­zése általában elfogadható, mert a szükséges helyiségek, udvar és játszótér használata kellő körültekintéssel vannak biztosítva, sőt az intézet további fejlesztése is eszközölhető. így az intézet itt mindaddig elhelyezést nyerhet, amíg az építési lehetőségek lénye­gesen meg nem javulnak. Gazdasági gyakorlóterülete tulaj donképen egyik intézetnek sincs elfogadható. Nagykőrösön van ugyan erre a célra két és fél kat. holdnyi terület, de ezen csak mezőgazdasági gyakorlatok végezhetők, a gazdaságtan többi ágainak (szöllő-, gyümölcsfate­nyésztés, méhészet, selyemhernyótenyésztés stb.) gyakorlására

Next

/
Oldalképek
Tartalom