Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1919. november 8. - 1920. november 6.

1 i natkozólag. mivel az e célra kiküldött B. még n m készítette el a kezelési szabályzatot, melyben a támasztható igények mértéke meg fog állapíttatni. 7. Az internátusi felügyelő jelenti, hogy az intézet épületé­len a proletárdiktatúra, által véghezvitt rombolások helyreállítása 93.319 K-ba került, amelyből 92.000 K már ki is van fizetve. Az I. B. az összeg hátralévő részét kiutalja, az ek.-i ügyészt megbízza, hogy az ellenőrzési tiszteletdíj megállapítása tekin­tetében bocsátkozzék tárgyalásba Groszmann Ferenc építésszel. 8. Internátusi felügyelő jelenti, hogy a proletárdiktatúra alatt eltűnt felszerelések értéke 74.767 K 30 f. Az elhasznált élelmisze­rek és fűtőanyagok értéke 11.230 K 50 f, a helyreállítási költségek 31.577 K 30 f; együtt 117.574 K 90 f. Az I. B. felkéri a jogügyi bizottságot, hogy a IX. ker. mun­kás- ós katonatanács volt tagjai ellen kártérítési kereset ügyében tegye meg a szükséges lépéseket. 9. I. B. felhívja a nagykőrösi tanítóképezde ügyében kikül­dött bizottságot, hogy működését mielőbb kezdje meg. 10. A kecskeméti Madas-intézet három rendbeli előterjesztése kellőleg elő nem készíttetvén, pótlás végett Püspök urnák kiadatott. 11. Ek.-i pénztárnok jelentése alapján az I. B. Kókai Lajos bi­zományosnak a még fennálló 14.395 K 55 f. befizetésére 5%-os ka­mat mellett 1921. év végéig haladékot ád. A hiányzó tankönyvek kiadását a viszonyok változtáig elhalasztja. 12. Bocsor Lajos esperes előterjesztése a dijlevél perekre vonatkozólag a legközelebbi gyűlés tárgyai közé felvételik. 13. Az I. B. felkéri Ft. Püspök urat. hogy- a megszállott te­rületen élő hivek lélekszáma után visszatartott államsegély összeg­nek utólagos folyósítását a YKM.-nál szorgalmazni méltóztassék. 14. Dr. Benedek Zsolt indítványára az I. B. elhatározta, hogy a tárgyalandó ügyeket előadóknak fogja kiadni az ügyek előkészí­tése végett. 15. Vagyonkezelő lőterjesztésére az I. B. tudomásul veszi, hogy vagyonkezelő a sári ós ócsai erdőkből az 1919. évre letárolásra került erdőfordákban a letárolást megkezdette s hogy a letarolá<i részek egy részét lábon állólag árverésen eladta s hogy az ek. ren­delkezése alá 30 öl fának a theol. udvarára való beszálltításá/t meg­kezdette. Ezzel kapcsolatban az I. B. Püspök úr és a theol. hí­nárok részére egy-egy öl fát 500 K vételáron és az öl nkénti ca. 200 K. Szállítási költség megtérítése ellenében a P. em. esperesének, az alsódabasi iskolának 2—2 öl fát a helyszínén az erdőben átadva ölenkénti 500 K. vételáron és a sári iskoláik részére ugyanígy 3 öl fát engedélyez. Utasítja vagyonkezelőt, hogy a kitarolt és kitaro­landó ölezett fát a legcélszerűbbnek mutatkozó módon, legalább ölenkénti 800 K. árban mielőbb értékesítse, lehetőleg ügyelvén arra. hogy úgy a Sári. mint Ócsa községbeli szegényebb lakosság a fához juthasson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom