Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. szeptember 22.

lóü Hazai Bank részvénytársasági és Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületi részvények után az új részvények kibocsájtásakor az elővételi jognak immár két izben történt, illetve történendő gyakorlása által igénybevett hitelösszegeknek törlesztése érde­kéből a pesti ref. főiskola vagj-onkezelő bizottsága hozzájárulá­sával való fokozatos, legjobb belátása szerinti időben és módon való eladására. 96. A pesti ref. egyházmegyének 1917 aug. 21-én tartott köz­gyűlésében 17. sz. a. hozott határozat fölterjesztése alapján : az egyházkerületi közgyűlés a rákosszentmihálvi lelkész által bejelentett azon vallássérelmi esetet, hogy Csizmadia Gergely rákosszent mi hályi rom. kath. lelkész Csapó János ref. egyház­tagot a törvényes formák mellőzésével a róm. kath. egyhazba fölvette, a szentségekben részesítette és a róm. kath. egyház szertartása szerint eltemette, az egyetemes konventre fölterjeszti, azzal a kérelemmel, hogy az egyetemes konvent méltóztassék az áttérési cselekvénynek hatálytalanságát a vallás és közoktatás­ügyi miniszter úr által megállapíttatni és kieszközölni, hogy ennek alapján az állami anyakönyv kiigazíttassék és hogy a törvény­ellenes cselekvényt elkövető róm. kath. lelkész ellen megfelelő megtorló intézkedés tétessék. Egyúttal az egyházkerület közgyűlése ez alkalomból ki­folyólag azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy a hasonló vallássérelmi esetek mind gyakoribbá válása annak a körülmény­nek tudandó be, hogy az 1868. évi LIII tc. rendelkezéseinek nincsen szankciója, a sérelmeknek jelenleg szokásos reparációja pedig nem eléggé hatékony eszköz arra, hogy a felekezeti türel­metlenségnek és erőszakos hódít ás vágynak féket vessen. Felkéri azért az egyházkerület az egyetemes konventet oly irányú kezde­ményezésre, hogy az 1868: Lili. tc.-be ütköző cselekményeket a törvényhozás büntetendő cselekményeknek és pedig súlyúkhoz képest vétségeknek vagy kihágásoknak minősítse és ezzel lehetővé tegye, hogy a felekezeti viszonosságot és a vallási békét veszé­lyeztető cselekmények valóságos büntetéssel sújtassanak. 97. A felsőbaranyai ref. egyházmegyének 1917 aug. 21-én tartott közgyűlésében 82/2. szám alatt hozott határozata ellen a Lutár Sándor lelkész által bejelentett föllebbezésre : az egyházkerületi közgyűlés a felsőbaranyai ref. egyház­megyének 1917 aug. 21-én 32/2. szám alatt hozott határozatát föloldja és, utalván az egyházi 111. tc. 6. §-ának 4. kikezdésére s abban azon megállapításokra, hogv a költségvetés késedelmes elkészítéseért, vagy el nem készítéseért az illető egyház pres­bitériuma a kiküldött küldöttség költségeivel csak akkor terhel­hető, ha az esperes által való megsürget és megtörtént, valamint arra, hogy a fölhívott törvényszakasz szerint a fölmerült küldött­ségi költségek nem a lelkészre, hanem a presbitériumra róhatók

Next

/
Oldalképek
Tartalom