Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. szeptember 22.

36 évi május hó végén tartatott meg elnökletem alatt az első érettségi vizsga. Ez iskolánknak múltja, jóhírű tanárkara és fenntartó testületének érdeklődése biztosítékul szolgálnak az intézet jövő fejlődésére és virágzására nézve. Nem hagyhatom említés nélkül azt a sajnos körülményt, hogy szlavóniai felekezeti iskoláink fenntartása és fejlesztése mindinkább fokozódó nehézségekbe ütközik az ottani közigazgatási hatóságok aggressziv fellépése és nem jó indulatú eljárása miatt. Legközelebbről a kórógvi egyház iskoláját fenyegette a bezárás veszedelme, melyet a ker. elnökségnek s különösen Főgondnok úr őexcellenciájának közbenjárása tudott egy időre elhárítani. Egyházi törvényeink ugyan jogot adnak arra, hogy minden egyházközségben magyarnyelvű felekezeti iskolát állíthassunk és tarthassunk fenn, de autonomikus jogunkat az ottani horvát hatóságok túlzott patriotizmusa kellőleg nem respektálja. A kiegyezési törvény a közoktatás és közművelődés ügyét Horvátország autonom ügyévé tette, aminek következménye az lett, hogy a társország kulturális fejlesztésében és irányításában oly elemek érvényesültek, amelyek elidegenítették ezt az országrészt a magyarságtól. Ezt az ellenséges irányzatot nem a törvény rideg rendelkezéseivel, hanem csak kellő megértéssel lehet ellensúlyozni. Véleményem szerint a legtöbb baj abból származik, hogy lelkészeink és tanítóink a horvát nyelvben járatlanok és nélkülözni kénytelenek a közvetlen személyes érintkezésnek előnyeit. Az Egyházkerületi Elnökség minden rendelkezésére álló módon, hivatalosan és privát úton is, a jövőben is meg fog tenni mindent, hogy iskoláink fennállása biztosíttassék. De nem tudom eléggé hangsúlyozni annak szükségét, hogy szlavóniai lelkészeink és tanítóink igyekezzenek elsajátítani a horvát nyelv ismeretét, mert ha személyesen érintkezhetnek az illetékes hatóságok vezetőivel, sok fékeértést elháríthatnak, sok nehézséget megszüntethetnek és sok érzékeny féltékenységet eloszlathatnak. VI. Méltóztassanak megengedni, hogy jelentésem kapcsán s annak mintegy befejezéséül megemlékezzem azokról, kiket májusi közgyűlésünk óta elvesztettünk, de akikről bizonyságot tehetünk, hogy mindnyájan hívek voltak abban a munkakörben, melybe az isteni gondviselés őket állította. Lelkészi karunkat, különösen felsőbaranyai egyházmegyénkben, érzékeny veszteségek érték május hó óta is. Elhunytak : SZÍVÓS Károly bogdásai, Kossá János dencsházai, Szűcs László baranvahidvégi, Kozma József kistótfalui, Szakács Lajos mattyi, Kontra Sándor alsódabasi, Kovács Ferenc dunaszentbenideki és Széky Géza gerjeni lelkészek. Elvesztettük továbbá Bartek Lajos kiskúnhalasi főgimnáziumi rendes tanárt, Ady Károlyt, a nagykőrösi tanítóképző-intézet gazdaságtani tanítóját, Varga János drávapiskii előkönyörgőt és Fábián Lajos kosdi tanítót és énekvezért, ki elemi iskoláinknak egyházkerületi képviselője is volt. Őrizzük meg emlékezetüket kegyelettel és a hű munkást megillető tisztelettel. Az Ur, az örök igaz bíró, adja meg nekik hűséges fáradozásaikért a földöntúli jutalmat kegyelmes Ígérete szerint.