Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. szeptember 22.

9 itthon ennek a nagy nekiiramodásnak a lélektanát lessük ; a háború ütőerét tapogatjuk és ez az ütőér a maga eszeveszett vonaglásával azt sejteti, hogy a háború most ég azzal a mohó, heves lánggal, amelyben végre hamuvá kell összeomlania. Még egyszer felsistereg Európa felett a vér augusztusi planétája, negyedszer amaz elinduló virágos vonatok óta, negyedszer, de hisszük, hogy többször már nem. Az ősznek hűvösebb csillagzatai a békét akarják hozni. A béke napja dereng a véres ködök mögött, hogy végre meggyötört világrészünk arcába nézhessen. Két remény csap most össze : ellenségeink pusztító reménye és a mi megváltó reményünk ... ha valamikor, úgy most van itt az imádkozás ideje : Isten áldd meg a magyart! Távoli piros lelkesedés szelid hírnökei simogassátok meg a mi forró homlokunkat is s biztassatok minket, hogy a nyomorgattatások és megpróbáltatások között kétségbe ne essünk. A messzeség dicsőségének hírével hozzátok azoknak a csodálatos embereknek kétség nélkül való gyönyörű bizodalmát és hitét mi hozzánk is ; integessetek biztató reménységgel felénk és hirdessétek, hogy most már sohasem szálltok el közülünk, csak akkor, ha a jó Isten a bekesség fehér zászlaját tűzi ki az ég boltozatán, amikor igazi ünnep lesz a világon. Sanyarú és kétségbeejtő szorongat tatásokon mentünk át, talán csak azért, hogy jóleső meglepetésekre ébredjünk. Az idei év az aratás sovány esztendejének Ígérkezett és sok tekintetben az is. Szikkadt, kegyetlen kékséggel ragyogott reánk hónapokon át az ég, mintha valami felső akarat elzárta volna az ég csatornáit. Az aszály vörösre perzselte a gyepet s leforrázta a fák lombkoszorúját. Mindenki éhínségre gondolt itthon s ellenségeink gúnyos hahotával kiáltottak felénk : a nap már megsütötte kenyereteket a kalászokban, arassatok tehát keserűséget, őröljetek könnyet, dagasszatok magatoknak ínséget s egyetek halált. De amit az emberek rosszra gondoltak, azt az Isten jóra fordította. Az aratásnak Ura nem feledkezett meg rólunk s ha nem is bőségesen, mindazáltal legégetőbb szükségeinket kielégítőleg gondoskodott a mindennapi kenyérről, ő a mi szövetségesünk, akiben minden külső és belső bajaink közepette hinnünk és bíznunk kell, mert akik az Úrban bíznak, azok nem csalatkoznak. Ha ellenségeink jelképe a koponya, a keresztbe tett két karcsonttal, a mi jelképünk legyen az Isten gondviselő oltalmába vetett hitünk mellett a búzavirág kék színével ékesített kalászkoszorú. Megvolt az aratás. A föld egy felsőbb akaratnak engedve, Isten szolgájaként meghozta áldását. De mi még egy másik aratást is várunk. Vágyva várjuk vegyes érzések között : lesz-e aratása annyi könnynek, hősök hulló vérének, vértanúk szent halálának? Lesz-e aratása reményünknek, nem lankadó lelkesedésünknek, küzdésre kész bátor bízásunknak? Mert nekünk vágyaink és szükségeink vannak és ezek nem elégülhetnek ki képzelgésekből, hanem csak lelki aratásból ; abból az aratásból, amelyre célozva, Üdvözítőnk azt mondta, hogy az aratni való gabona sok .. . kérjétek az aratás Urát, hogy küldje el az Ö munkásait. Ez az aratás is megérkezik, multunkon fog megteremni