Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. május 9.

01 47. Gál László 300 K, 48. Tatay Lajos 100 K. 49. Bódizs Lajos 200 K, 50. Tóth Kálmán (gárdonyi) 200 K. 51. Mészöly Győző 100 K. 52. Bárkász Kálmán 100 K. Összesen 9400 korona.. Közgyűlés a javaslatot elfogadja azzal a megjegyzéssel, hogy a felső baranyai egyházmegyébe eső segélyek, mivel azok okmányokkal igazoltattak, azonnal kiutaltassanak, a többi egyházmegyébe eső segélyek csak akkor, ha a bizonyító okmá­nyok előzőleg a püspöki hivatalhoz beküldetnek. Kátai Endre esperes indítványozza, hogy az 1915. évi őszi közgyűlés 162. sz. 3. p.-ban foglalt rendelkezéstől (érjen el a közgyűlés és részesítse neveltetési segélyben a magántanuló lelkész-gyermekeket is, ha azok bizonyítvánnyal igazolják magán­tanuló voltukat. Ez az indítvány kiadatik a gazdasági, pénz­ügyi bizottságnak, meg a >záms;éknek. 77. Az egyetemes konvent megküldte az 1916. évi december hó 14. napján tartott ülésének az özvegyi évjáradékok és a nevelte­tési segélyek fölemelése tárgyában hozott 295. számú határozatát, mely szerint : «Tekintettel a nyugdíjintézetnek a szakértő álta megállapított kedvező anyagi helyzetére, az egyházi VII. t.-cl 20. §-a alapján, az eddigi drágasági pótléknak az 1916. decembe. 31-ikével való megszüntetése mellett. 1917. január hó 1. napjától" az özvegyi évjáradék összegét évi S40 K-ra. az apátlan árvák neveli tetési segélyét évi 168 K-ra, a szülőtlen árvák neveltetési segélvé­pedig évi 252 K-ra fölemeli. Kimondja továbbá az egyetemes konvent, hogy az özvegy évjáradékok és neveltetési segélyek ügyet a most megállapított összegekkel nem tekintheti végleg rendezettnek. Minthogy azonban a most fölemelt összegek megállapításával az egyetemes konvent a nyugdíjintézet teljesítőképességének végső határáig ment el s mint­hogy a nyugdíjintézet részére más új jövedelmi források nyitására a járulékok emelésén kívül ezidőszerint kilátás nincsen, az egyetemes konvent fölhívja az egy házkerületek útján az egyházmegye ket nyi­latkozatra, hogy az özvegyi- és árvailletményeknek mily összegekre való folytatólagos emelését látják szükségesnek s a javasolt további emelés födözésére a járulékok mily mérvű önkéntes emelését vállal­nák lelkészeink?)) Egyházkerületi közgyűlésünk, bár örömmel ve-szi tudomá­sul a leké sz özvegyek évjáradékának S40 K-ra, az apátlan árvák neveltetési segélyének évi 168 és a szülőtlen árvák segélyének évi 252 K-ra történt fölemelését, az özvegyi évjáradéknak és az árvák neveltetési segélyének az ügyét a maga részéről sem te­kintheti ezzel végleg rendezettnek, különösen a háború után előreláthatólag még jó ideig tartó drágaság miatt, ezért fölhívja az egyházmegyéket, hogy legközelebbi üléseiken foglalkozzanak azzal a kérdéssel, hogy az özvegyi évjáradéknak és az árvák neveltetési segélyének mily összegre való emelését tartják szük­ségesnek s a további emelés födözésére a lelkészek és a fönntartó

Next

/
Oldalképek
Tartalom