Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1916. október 14. 16.

224[ ben az alapítóval áll, az utóbbi kettő, névszerint Máthé Elek és Csekey Sándor jelesen folytatott tanulmányaikra. A választmány meghall­gatta a tanárkar véleményes javaslatát. Eszerint : «tekintettel arra,, hogy Laky Sándor, aki rokonság címén legelsősorban volna illetékes az alapítványi segély díjra, mint már tanfolyamot bevégzett, az alapító­levél értelmében nem hozható javaslatba, a másik két nem rokon folyamodó közül Máthé Eleket hozza javaslatba az egyházkerületi közgyűlés előtt». A választmány az ügynek behatóbb megbeszélése után arra utasította az előadót, hogy előterjesztését az egyházkerület ügyészének véleményes javaslatával kiegészítve terjessze az egyház­kerületi közgyűlés elé. Az ügyészi vélemény így hangzik : ((Vélemé­nyem az, hogy a tanárkar döntése megfelel az alapítólevél szellemének és betűjének is, más határozat tehát nem hozható». A közgyűlés a javaslatot elfogadja és az ösztöndíjat Máthé Eleknek juttatja. 4. A tanárkar folyó évi október 2. és 3-án megtartotta az alap­vizsgálatokat, amelyekre megjelent 9 hallgató. Ezek közül jelesen tett vizsgálatot 3, jó általános eredménnyel 2, elégséges általános eredménnyel 3, egy tárgyból teendő javítóvizsgálatra utasíttatott 1. Az egyházkerületi közgyűlés a jelentést tudomásul veszi. 5. A választmány, tekintettel az 1915 május hó 4-én hozott és a ker. közgyűlés által jóváhagyott határozatra, az intézeti tanul­mányi és ösztöndíjakat kivételesen nem az iskolai év végén, hanem a folyó iskolai év elején osztotta ki a tanár karnak idevonatkozó jelen­tése és véleményezése alapján, hogy ezekben az őszi javító és pótló kollokviumok után a betegápolásban foglalatoskodó növendékek is részesülhessenek. Az egyházkerületi közgyűlés az intézkedést tudomásul veszi. 6. A Magyar Gazdaszövetség ajánlatára, hogy az intézet hallgatói számára hajlandó néhány tagja által az agrár-szociálpolitikának a lelkészeket és gyülekezeteket érdeklő kérdéseiről előadásokat tar­tani, magáévá teszi a tanárkar javaslatát, mely szerint örömmel fogadja az ajánlkozást, azonban tekintettel arra, hogy ifjaink már eddig is részesültek nemzetgazdasági és szociológiai képzésben s a rendezendő előadásoknak csak ezekkel karöltve lehet sikerük, meg­bízza dr. Kováts István szaktanárt, hogy a Gazdaszövetség illető tagjaival együttesen készítse el az előadások programmját. Az egyházkerületi közgyűlés az intézkedést tudomásul. veszi. 7. Az egyet, konvent megküldött jegyzőkönyvéből teológiánkat érdekli a 179. sz. «Felkéri a konvent a püspököket és a teológiai igaz­gatókat, hogy a teológusoknak tényleges katonai szolgálat alól való felmentésük jogcímének igazolása érdekében bizonyítványt csak azon esetben állítsanak ki, ha az illető tanulmányi kötelezettségének tel­jesen és kielégítő eredménnyel eleget tett.» A választmány a teol. tanárkar előterjesztésére e határozatot azzal óhajtja kiegészíteni, hogy a hadmentességi igazolvány kiadása csak azon növendékektől

Next

/
Oldalképek
Tartalom