Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.
1916. október 14. 16.
107[ dalmi jegyzőkönyvek másolataival. Az így kiegészített iratok a legközelebbi kerületi közgyűlés elé terjesztendők. 128. A menedékhelyek által kihelyezett gyermekek ügyében, a folyó évi tavaszi közgyűlés 25. szám alatt kelt határozata alapján, 5 egyházmegyéből érkezett be jelentés és pedig a felső baranyai, kecskeméti, külsősomogyi, tolnai, vértesaljai egyházmegyéből. A beérkezett adatok 19 olyan helyre vonatkoznak, ahol kihelyezett menhelyi gyermekek vannak. A beérkezett számadatok hiányosak. Az azon kérdésre adott feleletek, hogy hány jár ezek közül iskolába, a feleletek szintén hiányosak és pedig azért, mert a kihelyezett gyermekek nagy része nem a mi iskoláinkba jár, hanem az állami, községi és más felekezetiekbe. Azon kérdésre, hogy a menhelyi gyermekek miatt visszatartják-e a szülők gyermekeiket, egytől-egyig negatív válasz érkezett be. Valószínűleg azért, mert épen annak az egyházmegyének — mely ezen kérdést felvetette, — nem érkeztek be adatai. A gyermekek züllése öt helyről jelentetett be. Két helyről jelentették, hogy a züllés oka az, hogy a tápszülők üzleti alapra helyezkednek, amennyiben egy-egy szegény asszony 8—5 gyérmeket is elvállal, — a gyermekre nincs kellő felügyelet. A tartási díj kevés lévén, megtörténik, hogy lopásra biztatja őket. Egy bejelentő azon eszmét vetette föl, hogy ne csak nagyobb falvakba, hanem kisebbekbe is adjanak gyermeket, sőt pusztákra, tanyákra is. Ez azonban ellenkezik az állam által követelt azon elvvel, hogy a gyermekek állandó orvosi gondozásban is részesüljenek. Olyan komolyan számbavehető pontos adattömeg nem érkezett be, mely a kormányhoz való fölterjesztés és javaslattétel alapjául szolgálhatna ; a közgyűlés ezen alkalommal arra szorítkozik, hogy ezen szerencsétlen gyermekek sorsát a lelkészek jóindulatú támogatásába ajánlja. 129. Az 1916. évi tavaszi kerületi közgyűlés 51. számú határozata értelmében bejelenti a népiskolai bizottság, hogy a polgári iskolai tanítónőképző ügye a háború miatt még a kezdet kezdetén van. Az ügyet a bizottság nyilvántartja. Tudomásul vétetik. 130. Az egyetems konvent megküldi 47/1916. számú határozatának a közalapi tőkekamatsegélyek alapján fölvett kölcsönökre vonatkozó pontjait, melyekben kimondotta, hogy azon egyházközségek részére, melyek tőkekölcsönüket 32 évnél hosszabb lejárású törlesztésre vették föl, az országos közalap csak 32 éven át folyósítja a megszavazott tőkekamatsegélyt és hogy azon egyházközségek tőkekamatsegélye, melyek az 5 %-os kamatnak megfelelő tőkeösszegnél kisebb összegű kölcsönt vettek fel, ezen összegnek megfelelően leszállítandó. A közgyűlés a fenti határozatokat tudomásul veszi, figyel-