Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1916. május 3.

14 Í9Í6 május 3-án. — 40. H. i<2. Hogy különösen a népes családdal megáldott lelkészeink terhének könnyítését egyházkerületünk milyen módon és milyen mértékben szándékozik a maga részéről elősegíteni, azzal részletesebben foglalkozni nem szándékom, mert a tárgysorozat rendjén lesz alkalma a főtiszt, közgyűlésnek az előterjesztéseket és javaslatokat megfontolás tárgyává tenni. Egy tervbe vett örvendetes alkotásról azonban mégis szólanom kell. Már mult évi őszi közgyűlésünk alkalmával kifejezést adtam annak a reményemnek, hogy talán rövidebb idő alatt mint gondolnók, sikerülni fog egy olyan internátussal kapcsolatos leánynevelőintézet felállítása, melyben szerényebb igényű birtokos, továbbá lelkész- és tanítócsaládok leánygyermekei elhelyezhetők lesznek. Hálát adok a jó Istennek, hogy ebbeli reményem sem szégyenített meg. Mindnyájunk szeretete és tisztelete által környezett főgondnokunknak soha meg nem szűnő ébersége, előrelátása és lankadatlan buzgósága folytán, párosulva a jelen esetben kecskeméti egyházközségünk vezetőségének az Isten háza iránti buzgó szereiettől sarkalt lelkesedésével: az ige testté lön. Többet nem szólok; hadd beszéljen az erre vonatkozó s jelen közgyűlésünkön előterjesztendő jelentés. A munka küzdelmei között főtiszt, közgyűlés! fordítsuk tekintetünket a temető sírhantjaira, mert sajnos, a halál — ez a soha meg nem pihenő nagy arató — legutóbbi közgyűlésünk óta is kivette a maga tizedét, nemcsak a harcztéren, hanem a békés munka mezején is. Első helyen kell megemlítenem nagykőrösi főgimnáziumunk nagy veszteségét, melyet két derék, mindnyájunk által tisztelt és szeretett tanárának elvesztése által szenvedett. Huszár György az olasz harcztéren éppen abban a pillanatban, midőn forrón szeretett családjának látogatására néhány heti szabadságra volt indulandó, egy ellenséges golyó által találva adta vissza Urának nemes lelkét, mély gyászba borítva családját és mindazokat, kik életében a tisztelet és szeretet érzésével vették őt körül. A másik vesztesége Tóth Benő elhunytával érte ugyanezt a főgimnáziumunkat. A kiváló tehetségű nagy tudományú férfiú, talán éppen tehetségei és munkaereje túlfeszítésének esett áldozatul, nem a harczmezőn, hanem a nem kevésbbé dicsőséges békés