Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.

1915. július 8.

184 1915 október 18-án. — 1H8. tási kormánynak idevonatkozó 7301/1915. eln. sz. a. k. átirata szerint, a szükséges lépéseket megtette. 5. Statisztikai adatok a folyó évről: Beiratkozott 58 hallgató, egy jelentkezőnek ügye folyamatban van. Exmissió­banvan:l; huzamosabb idő óta beteg: 2; kórházi szolgá­latot teljesít 14 növendék. Ez utóbbi adattal kapcsolatban meg kell említenem azt, hogy theol. akadémiánk ez évben is magán viseli a háború nyomát. Betegápolásra kiképzett theológusaink közül még a nagy szünidőben is többen tettek kórházi szolgálatot, szeptember havában húsz ifjú volt szolgálatban, a kik közül, tekintettel arra, hogy a sebesültek száma újabban csökkent, október hó 1-én hat ifjút engedett el a kórház főparancsnoka. Itt is érintenünk kell, hogy theológus ifjaink e téren elismerésre méltó tevé­kenységet fejtettek és fejtenek ki és a választmány épen erre való tekintetből megengedte a tanárkar felterjesztésére, hogy azok, a kik ezen elfoglaltságuk miatt a tanév elején kollokviumaikat rendbe nem hozták, némi haladékot nyerjenek, záros határidőt tűzvén ki szóbanlévő kötelezett­ségüknek teljesítésére. 6. A theol. választmány a Főtiszteletű Közgyűlés elé tudomásulvétel és alkalmazkodás végett az Egyetemes Konvent folyó évi végzéseiből beterjeszti a következőket: A) A 145. sz. a. k. határozatot. Ezen átírat 3. pontja megemlíti, hogy a budapesti és pápai theol. tanárok fize­tése a törvényes igényeknek alatta marad, 6-ik pontja azt az óhajtást fejezi ki. hogy a theol. tanárok előadásaik alapjául lehetőleg kézikönyveket adjanak ki, 7-ik pontja a kötelező kollokviumok idejének elmulasztásából folyó hát­rányok orvoslási eszközeinek megállapítását sürgeti, végre a 8-ik pontja pedig elrendeli, hogy az egyházkerületek püspöki hivatalai a külföldön tanuló theológusokról az igazgatók jelentéseihez kiegészítő jelentéseket tegyenek. Midőn a választmány az érintett határozat említett pont­jait a Kerületi Közgyűlés elé terjeszti, az egyes pontokra nézve, véleményes javaslatát a következőkben foglalja össze: A 3-ik pontot illetőleg: a tanárkar idevonatkozó felterjesz­tésének sokszorosítá'sát, a választmányhoz, majd ennek utána a számszékhez és a pénzügyi bizottsághoz való benyújtása rendeltessék el. A 7-ik pontra nézve: utasíttassék a

Next

/
Oldalképek
Tartalom