Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.
1915. július 8.
144 1915 október 18-án. — 1*25. 126. I. t.-cz. 56 §-át nem érintik, illetve ki nem zárják. Ebből folyolag tehát az egyházmegyei közgyűlésnek az oda bemutatott «a budapesti ref. Egyház kezelése alatt álló Balassa Antalféle iskolai alapítvány» alapító levelével érdemileg foglalkoznia kellett volna. Ugyanezért az egyházkerületi közgyűlés ezen ügyet érdemi elintézésre a pesti ref. Egyházmegye közgyűlésének visszaküldi. 121. Az alsóbaranya-bács-szlavóniai ref. egyházmegyének 1915. évi közgyűlése 60. számú határozatának felterjesztése alapján : az egyházkerületi közgyűlés a pirosi ref. egyház presbitériumának 1915. július hó 21-én tartott ülésében hozott azon határozatát, melylyel dr. Szabó Lajos ügyvéd, Újvidék szabad kir. város főügyésze és dr. Szabó Béla Krassó Szörény vármegye kir. tanfelügyelője által édes atyjuk. Szabó Péter volt pirosi ref. lelkész emlékére a pirosi ref. egyház javára 1000 koronával az egyház közszükségleteinek fedezetére «Szabó Péter lelkész egyházfenntartó alapítvány» czímmel tett alapítványt elfogadta és az alapító-levelet kiállította, — jóváhagyja, a bemutatott alapító-leveleket a jóváhagyási záradékkal elláttatni és annak egyik példányát a főfelügyeleti jog gyakorlása érdekében a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz felterjeszteni rendeli. 122. Az alsóbaranya-bács-szlavóniai ref. egyházmegyének 1915. évi közgyűlésében 54. szám alatt hozott határozatának felterjesztése alapján: az egyházkerületi közgyűlés a torzsai ref. egyházközség presbitériumának 1915. július 10. napján tartott gyűlésében hozott azon ha-