Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.

1915. július 8.

1915 október 22-én. — 17. 19 megítéléssel világítottátok meg a felekezetközi béke és szeretet szükségét és áldásait. Valóban nem csak egyházainknak, de a hazának is nagy érdeke, különösen a mai történelmi időben, hogy az egyházfelekezetek ne merüljenek ki az egymás közötti súrlódásokban, hanem egészben érvényesüljenek, mint a legnagyobb erkölcsi és kulturális erők konczentrált forrásai. A lelkészképzés nehéz kérdése már régen foglalkoztatja egyházkerületünket s előtérben áll azok között a problémák között, melyeknek megoldása a jövőre vár. A mi tisztelt főgondnokunk, Darányi ő exczellencziája, theológia akadémiánk 50 éves jubileuma alkalmával hangsúlyozta fényes megnyitó beszédében, hogy «egyházunk jövője attól függ, mennyiben számíthatunk olyan papokra, a kik felfogják és megértik a maguk nagy hivatását, a szerint élnek és cselekesznek». E bölcs szavak nagy igazsága még inkább ki fog domborodni a háború után, midőn nemcsak sebeket, de sziveket is kell gyógyítani, a csapások súlya alalt ingó hitet megerősíteni s a veszendőbe ment nagy értékeket pótolni, midőn elemi erővel törnek elő a szerteágazó szocziális és kulturális feladatok. E nagy hivatás betöltésére papokra van szükség, papokra, a milyen te vagy! A kinek hite nem a hitágazatok kényszeréből, hanem a léleknek belső meggyőződéséből fakad; a ki felvilágosítja az elmét, a mikor prédikál, megtisztítja és Istenhez emeli a szivet, a mikor imádkozik; a kinek nemcsak hite van, de cselekedetei is, mert hiszen a szentírás szerint «meghal önmagában a hit, ha cselekedetei nincsenek*. Te tisztelt barátunk, a ki ilyen pap vagy, a ki több mint egynegyed századon keresztül papokat neveltél, a ki a legfelségesebb és legigazibb tudományt tanítottad, a bibliát; bizonyára megtalálod és megmutatod nekünk a lelkészképzés problémájában is a kivezető utat, elméleti tudásod, gyakorlati tapasztalatod és evangéliumi hited messze kisugárzó világánál. A magyar református egyház és a magyar refor-