Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.

1915. július 8.

12 1915 október 20-án. Megvallom, hogy minél nagyobb a bizalom, mely csekélységem iránt megnyilvánult, annál nagyobb az aggodalmam is, hogy vájjon azt a munkát, a melylyel megbízattam, képes leszek-e minden várakozásnak megfelelően elvégezni. Aggodalmam még inkább fokozódik, ha azokra a dicső elődökre gondolok, a kik oly kiváló és fényes talentumokkal vezették egyházkerületünk ügyeit — sokszor vész és vihar között, de mindig apostoli buzgósággal és szeretettel. Azért ebben az ünnepélyes pillanatban azzal az esdő kéréssel fordulok egyházkerületünk minden egyes tagjához, közgyűlésünk lelkészi és világi alkotó tagjaihoz — a királyi papság evangeliumi elvéből kifolyólag is—, hogy engem a mindnyájunkra váró nagy feladatok elvégzésében támogatni kegyeskedjenek. Mert nagy és felelősségteljes munka vár reánk, különösen most. midőn ebben a véres háborúban, melybe akaratunk ellenére belesodortattunk, hazánk szabadságával és függetlenségével együtt egyházunk jövője is koczkán forog. De erős bennem a hit, hogy a mit az emberek ellenünk rosszra gondoltak, azt az isteni gondviselés jóra fordítja és a mi szeretett hazánk a véres harczokból diadalmasan fog kikerülni és a mi ref. Sionunk is újra régi fényében fog tündökölni. Ehhez azonban mindnyájuknak vállvetett egyetértő munkájára van szükség. Vessük azért kezünket mindnyájan az eke szarvára s nem tekintve azokra, a melyek hátunk mögött vannak, hanem előre nézve a czél felé, ápoljuk magunkban és egymásban az evangelium örökkévaló ideáljait, emeljünk szivünkben oltárt a nemzeti eszmények számára és őrizzük őseink hitét, a mely Istenhez vezet, hogy Tőle nemes küzdelmeinkben erőt, bátorságot és bizalmat vegyünk. Én igérem, hogy a mi csekély erőt a jó Isten nekem ajándékozott, azt igazi önfeláldozással, anyaszentegyházunk iránti buzgó szeretettel fogom Egyházkerületünk javaira fordítani. Ebez a munkához kérem