Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.
1915. július 8.
18 1915 július 8-án. — 1. 9. 3. 4. hunyt Baksay Sándorral együtt jót és nemeset cselekedett. A közgyűlés hálás szívvel ismeri el, hogy főgondnokunk minden jóban és nemesben hű társa és támogatója volt püspökünknek és a végzett áldásos munkában neki is bő osztályrésze volt. Ezért itt, e helyen is hálás köszönetet mond és kéri az Istent, hogy a főgondnokunk áldásos életét nekünk még sokáig tartsa meg és elhunyt püspökünket ezzel is jutalmazza meg az örökkévalóságban. 15. Főgondnok úr méltányló szavakkal emlékezik meg boldgult püspökünk hűséges segítőtársáról. Kis Ödön püspöki titkárról, ki mint Pál mellett Timótheus egykor, oly hű és buzgó odaadással segédkezett püspökünknek az egyházi közigazgatás nehéz fárasztó munkájában. Kéri a közgyűlést, hogy ezért fejezze ki a hűséges segítségnek köszönetét. A közgyűlés elismeri, hogy Kis Ödön püspöki titkár úr évek során keresztül,, hűséges segítőtársa volt püspökünknek. Őszinte szeretetből és igaz buzgóságból végezte a rábízott nehéz munkát az elhunyt utolsó pillanatáig. Örömmel fogadja azért a főgondnok úr elismerő szavait és azok értelmében hálás köszönetet mond a hű Timótheusnak buzgó munkásságáért, Isten áldását kérve életére és minden jó és nemes munkájára. 16. Főgondnok úr hivatkozással az Egyházi törvény I. t.-cz. 184. §-ának azon rendelkezésére, mely szerint a püspöki szék üressége idejere a püspöki hivatal lelkész-elnöki teendőivel a szolgálati idejére nézve legidősebb esperes, a közigazgatási teendők végzésével pedig az egyházkerületi lelkészi főjegyző bízandó meg, kéri a közgyűlést, hogy ez iránt intézkedni méltóztassék.