Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1914.

1914. október 31.

1014 november 2-án. — 110. 147 14 és Kováts I. István 4 évi rendes lelkészi szolgálata, mely a theol. nyugdíjintézetben beszámíttatott, az orsz. tanári nyugdíjintézeténél be fog-e számíttatnia a nyugdíj­bizottság méltányosnak, sőt kötelességnek tartja, hogy e szerzett jog biztosításáról a mostani nyágdíjintézet gondos­kodjék az illető tanár uraknak szolgálatképtelensége vagy rokkantsága esetére. Ez legczélszerűbben úgy történhetik, ha nyugdíjkevesbletüknek megfelelő töke rezerváltatik a mos­tani nyugdíjalapból. Ennek nagysága azonban attól függ, mikor válik a két tanár szolgálatképtelenné. Pl. egy mat­hematikailag is kedvezőtlen esetet véve föl, ha B. Pap István 1921. szept. 1-én, amikor a mai theol. nyugdíjin­tézetünknél 30 évi beszámított szolgálata lenne, az állam­nál pedig csak 18, akkor a mostani 8000 kor. maximális fizetést véve alapul, nálunk a teljes összeg, az államnál pedig csak 4480 K vagyis amannál 3520 koronával keve­sebb lenne a nyugdíja. E külömbözetnek megfelel egy most félre teeendő, addig 4%-al kamatozó 66,693 kor. tőke. Ha Kovács J. István szintén itt beszámított szolgá­lata kezdetétől 30 év múlva, vagyis 1940 szept 7-én válnék szolgálatképtelenné, mikor neki a mi nyugdíjintézetünkből 8000 K de az államnál csak 6400 kor. lenne a nyugdíja, az 1600 kor. kevesbletet kiegészíti egy addig 4°o-tel kama­tozó. most félreteendő 14,284 kor. töke akkori kamatja. Az eset alakulhat mathematikailag kedvezőbben is, pl. a theol. nyugdíjintézetnél számított 35 évi szolgálat esetén a két tanár igényének kielégítésére elég lesz addigi 4"o-es kamataival ma télreteendö 41,990 korona, de ne­künk a kedvezőtlent kell számításba venni. Ezért ajánla­tos kerekszámban 80 ezer korona tőkének rezerválása a theol. nyugdíjintézetnél szolgálatképtelenség vagy rokkant­ság esetére szerzett fentebbi nyugdíjigények kielégítésére. Már most ha a theol. nyugdíjalap mérlegét e 3 esetre meg akarjuk csinálni, következőkép néz ki : A nyugdíjalap tőkéje ez idő szerint mintegy 210,000 korona. 10*

Next

/
Oldalképek
Tartalom