Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1914.

1914. október 31.

1914 november 2-án. — 96. 97. 103 II. Az iskolák beléletét, szellemét érintő ügyek. A budapesti főgimnázium fenntartótestülete az elmúlt isk. évben Samu János tanárnak adott szabadságot kül­földi tanulmányútra, a ki szabadságidejét Németországban töltötte, s e közben muzeumokat tanulmányozott, iskolá­kat látogatott és utazott. Csűrös István és dr. Barthos Kálmán, a kik az előbbi iskolai évben voltak ugyanily czélból szabadságon, szeptember elsején újra megkezdték munkásságukat. A budapesti fenntartótestület — úgy lát­szik — tervszerűen jár el e tekintetben, s évről-évre al­kalmat nyújt egy-két tanárjának arra, hogy magukat a kül­földi iskolai élet tanulmányozása által ujabb, intenzívebb munkásság kifejtésére fegyverekkel láthassák el. A szülői ház és az iskola közti szorosabb kapcsolatot igyekszik munkálni a tanári testület a szülők részére tar­tott ismeretterjesztő és pedagógiai előadásokkal. Dr. Barthos Kálmán «A régi Páris és Louvre» czímen ismertette a Louvre-nak. ennek a megmérhetetlen kincseket tartalmazó helynek történetét. Előadását a Szekeres Albert tanár által készített művészi kivitelű diapozitív képek reprodukcziója tette szemléletessé. Csűrös István «A szülők példaadása a nevelésben®, dr. Németh Gábor «A takarékosságra nevelés* czímen tartottak előadásokat. Május 25—jún. 6. közt kikérdező vizsgákat tartottak, jún. 12—15. közt voltak a díszvizsgák. A kisebb és nagyobb tanulók külön-külön csopor­tokban részesültek lelki gondozásban, vasárnapi iskolában és istenitiszteleteken. A kisebbekkel való foglalkozásban a vallástanárnak segítségére voltak a konfirmált ifjak egyle­tének megbízhatóbb tanulói és az evangéliumi magyar diákszövetség néhány lelkes tagja. A konfirmált itjak egylete 11 gyűlést tartott, s átlag minden második vasárnap szeretetvendégséget. Biblia ol­vasó körei minden héten összejöttek. Ifjúsági zenekart alakítottak, melyben az ifjak teljesen a maguk erejéből minden szaksegítség nélkül, úgy a szak­vezetés, mint a fegyelmezés minden nehézségével meg­küzdöttek, s néhány a nyilvánosság előtt való szereplésük

Next

/
Oldalképek
Tartalom