Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. május 20.

Egyházkerületi bírósági ülés. 1018. évi május hó 20-án. Jegyzőkönyv. Felvétetett Budapesten 1913. évi május hó 20-án a duna­melléki református egyházkerület tavaszi közgyűlése alkal­mával tartott bírósági ülésen. Jelen voltak: Elnökség: Dr. Baksay Sándor püs­pök és dr. Darányi Ignácz egyházkerületi főgondnok. Bírák: Ádám Kálmán, Kálmán Gyula, Kátai Endre, Lévai Lajos, Nagy Imre, Nagy Ferencz és Szabó Péter esperesek. Bagossy Károly, dr. Kiss Ernő, gr. Teleki József egyházmegyei gondnokok. Báthory Dániel, Fejess Dániel, Mészáros János. Morvái Ferencz, Petri Elek, Sógor Endre, Szilády Áron, Takács József, Tóth Sán­dor és Úrhá ;y Lajuo lelkészi, dr. Bernáth Géza, dr. Darányi Gyula, gr. Báday Gedeon világi tanácsbírák. 1. A bíróság megalakulása után az elnökség az ülést megnyitván, elnöklő főgondnok előterjeszti, hogy a jelen bírósági ülésre három fegyelmi és három köz­igazgatási ügy tűzetett ki tárgyalásra, ezeknek gyor­sabb elintézése czéljából indítványozza, hogy a bíróság két tanácsba osztassék. A bíróság az indítványt elfogadja és a két bírói tanácsot a következőleg alakítja meg. A Dunamell. ref. e. ker. jegyzökönyve. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom