Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. október 18.

43-2 VII. Függelék. .A felsőbaranyai egyházmegye javaslata szerint: «az özvegyi évjáradék csak gyámintézeti tagok özvegyei részére 600 koronában, nyugdíjintézeli tagok részére pedig 1000 koronában állapíttatik meg, a mely összeg azonban az intézet fejlődésének eredményéhez képest feljebb is emelhető. A kecskeméti egyházmegye szerint: «az özvegyi év­járadék összege egyenlőre 600 koronában állapíttatik meg, a mely összeg azonban az intézet fejlődésének eredményéhez képest az egyetemes konvent által egész 1200 koronáig felemelhető*. A külsősomogyi egyházmegye szerint az özvegyi évjáradék emelendő. A pesti egyházmegye szerint: «az özvegyi évjára­dék összege évi 1000 koronában állapítandó meg- slb. A solti egyházmegye javaslata: «az özvegyi évjára­dék 1200 koronában állapítandó meg*. 22. §. Az alsóbaranya-bács-szlavóniai egyházmegye szerint e §. a) pontja így szövegezendő: ... «aki nyug­díjazott egyénhez ment férjhez, házasságának tartama alatt, sőt nyugdíjas férjének halála után is, a mennyiben elhalt férje után nyugdíjat örökölt». A kecskeméti egyházmegye szerint e §. b) pontja így szövegezendő: «a kinek néhai férje állásáról önként lemondott*. A többi kihagyandó. A külsősomogyi egyházmegye szerint: «a hivatalból bírói Ítélettel elmozdított lelkész özvegye évjáradékot, árvái segélyt kapnak*. 23. §. A kecskeméti egyházmegye e a) pontjához a következő toldást javasolja: «Újból özvegységre jutása esetén azonban az özvegyi nyugdíjra való jogosultsága feléled, ha férjhezmenetele alkalmával végkielégítésben nem részesült, vagy elhalt utóbbi férje után újabb nyugalmi ellátásban nem részesül. 24. §. Az alsóbaranya-bácsi egyházmegye e 1-ső bekezdését következőleg kívánja módosítani: «Az árvák részére folyósítandó neveltetési, esetleg gyámolítási

Next

/
Oldalképek
Tartalom