Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. október 18.

VII. Függelék. 479 rendes tanító az iskolaszéknek hivatalból tagja és tan­ügyi dolgokban előadója*. A külsősomogyi egyházmegye szerint az első mon­dat így lenne: «Az iskolaszéket a presbyterium az országos törvény rendelkezéseinek megfelelőleg alakítja meg» stb. (A | utolsó mondata kihagyandó.) A vértesaljai egyházmegye javaslata szerint: «az iskolaszék tagjai hat évre választatnak*. A pesti egyházmegye kimondani kéri, hogy «ott, a hol egynél több de ötnél kevesebb tanító van, az iskola­szék tagja ahelybeli szolgálatra nézve legidősebb tanító*. 51. §. A kecskeméti egyházmegye szerint az 51. §. helyébe a következő lenne : «Minden egyházmegye népiskolai tanügyének egységes és rendszeres vezeté­sére egy iskola-felügyelő alkalmazandó. Ezen iskola­felügyelőt az egyházmegyei közgyűlés választja, a ki e minőségében az egyházmegye rendes tisztviselője s összes népiskolai ügyeinek előadója. Az iskola-felügyelő díjazását, esetleg államsegély igénybevételével, az egy­házmegyei közgyűlés szabja meg, teendőit, hatáskörét, a látogatások alkalmával felszámítható költségeit pedig szabályrendelettel állapítja meg. Az iskola-felügyelő tartozik az egyházmegye terü­letén levő összes református felekezeti népoktatási intézeteket évenként legalább egyszer meglátogatni, az iskola szellemi, anyagi és közegészségi ügyeit vizsgá­lat tárgyává tenni, az egyházmegye ide vonatkozó határozatainak végrehajtását ellenőrizni, általában az egész egyházmegyei népoktatási tanügyet az egyház­megyei tanügyi bizottság irányítása és utasítása mel­lett egységesen vezetni és tapasztalatairól évenként az egyházmegyei tanügyi bizottságnak illetőleg ennek útján a közgyűlésnek jelentést tenni*. A külsősomogyi egyházmegye szerint a 3. sorban: «más alkalmas egyénekből* kimarad. A solti egyházmegye szerint mindig egy lelkész és egy tanító legyen a körfelügyelő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom