Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. október 18.

43-2 VII. Függelék. gatják a megüresedett katedrán azokat a pályázókat, a kiket az egyházközségi közgyűlés próbaszónoklat megtartására szabályszerű határozattal meghív, s e körülményt az esperesnél bejelentette. Az esperes e bejelentés tudomásulvétele után egy lelkészi vagy világi tanácsbirónak a próbaszónoklat színhelyén való szemé­lyes közbejöttével ad engedélyt a megjelenésre. Ezen kiküldött költségeit a választó egyházközség viseli". Kecskeméti egyházmegye: «Az egyházközség jogo­sítva van a pályázókat, illetőleg azok közül egyet vagy többel próbaszónoklatra meghívni. A meghivandókat s a meghívás sorrendjét a presbyterium jelöli ki. A meghívott és próbaszónoklatra megjelent pályázónak, a ki az egyházközségben csak az esperes vagy meg­bízottja társaságában jelenhet meg s az egyházközség­ből még a szónoklás napján távozni tartozik, utazási költségeit az egyházközség viseli». A külsősomogyi egyházmegye a 2-ik bekezdést így kívánja módosítani: «E közhirrététel után az esperes legalább négy, legfeljebb öt hélre tűzi ki a választást. A pályázók közül a presbyterium által meghívottak a választó egyházközségben megjelenhetnek rendes isteni tiszteleti órákon, — de csakis ezeken, — szolgálhatnak. A megjelenési napot kire-kire nézve az esperes vagy helyettese tűzi ki. A próbaszónoklók költségeiket maguk fedezik". A pesti egyházmegye: «A jelölés megtörténte után az esperes a jelöltek névsorát a választó egyházközség presbyteriumával haladéktalanul közli s e közléssel egy­idejűleg a választást űgy, hogy közbe három vasárnap essék, három hétre kii űzi. A presbyterium vagy annak küldöttei a jelöles és választás közötti három vasárnapon a jelölteket szolgálati helyükön csakis rendes istenitisz­telet alkalmával saját költségükön meghallgathatják". 20 §-ba az alsóbara nya - bács-szia vőn iá i egyházmegye .... «után való megjelenése" után beveendő: «az előző §-ban megállapított esetet kivéve».

Next

/
Oldalképek
Tartalom