Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.
1913. október 18.
230 1913 október 21-én. — 220. leges szükségletnek megfelelően a szervezendő vallástanári és tanítói állások száma. d) Az Egyet. Konv. ugyanezen gyűlésében 151. sz. határozatával kapcsolatban közli a vall. és közokt. miniszter úrnak 121827/1912. sz. intézvényét a középiskolai hittanárok és hitoktatók jutalomdíjának ideiglenes rendezése tárgyában. e) Az Egyet. Konv. ugyanezen gyűlésében 159. sz. alatt tudomásul veszi a gyönki algimn. fenntartótestületének azon határozatát, mely szerint gimnáziumát továbbra is Gyönkön kívánja fenntartani. Felhívja azonban az egyházkerületi főhatóságot, hogy az internátus és konviktus létesítése érdekében a további lépések megtételét rendelje el. f) Az Egyet. Konv. ugyanezen gyűlésének 161. sz. határozatában elvileg hozzájárul ahhoz, hogy a kunszentmiklósi gimn. épület emelésére a már megállapított 250,000 K-án felüli összeg fedezésére államsegélyt kérhessen és vehessen igénybe, de felhívja a fenntartótestületet, hogy az úi építkezés terveit terjessze be a konventhez és számszerűleg állapítsa meg a fedezetül még kérendő államsegély összegét. A konvent elnöksége felhalalmaztatik, hogy a kívánt felterjesztés után — ha akadályok nem mutatkoznak — időközben is adja meg a kért felhatalmazást az államsegély- igénybevételére. 11. Az országos református tanáregyesület 1912 okt. végén az állami nyugdíj törvényjavaslat benyújtása idején azon kéréssel fordult az egyházkerületi közgyűléshez, hogy emelje fel szavát a nyugdíjtörvényjavaslatnak az ellen a szándéka ellen, a melynél fogva a tanárok szolgálati idejét 30 évről 35 évre kívánja felemelni. 12. Bejelentetett, hogy az Egyházi Törvények revíziójára vonatkozó szakosztályi vélemény a zsinat előkészítő bizottsághoz áttétetett.