Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.
1913. október 18.
126 1913 október 21-én. — 135. • Kapcsolatosan ezzel dr. Szabó József egyházkerületi h. ügyész előadta, hogy az Egyházkerületnek 1913. évi május hó 20-án tartott közgyűlése 45. számú határozata és Püspök úrnak f. évi szeptember hó 23-án kelt megkeresése alapján f. évi október hó 10-én Kiskunhalason az iskola alapítványait felülvizsgálta s a lelkész, főgondnok, több presbyter és az iskolaigazgató jelenlétében megállapította, hogy az iskola alapítványai a presbyteri jegyzőkönyvek tanúsága szerint az 1905. évben egyenként és számszerűleg az alapítványi öszszeggel megállapíttattak, az alapok a felvett kölcsönből és az egyház egyéb bevételeiből visszatéríttettek s ma már csak a Gózon-alapnak van 5000 korona követelése, melyet azonban az Egyház presbyteriuma az 1913. évi szeptember hó 28-án tartott ülésében 250. szám alatt hozott határozattal a költségvetésbe e czélra felveendő évi 1000 koronával öt év alatt visszatéríteni rendelt. Bemutatja továbbá a felvett következő jegyzőkönyvet : «Jegyzőkönyv, mely felvétetett Kiskunhalason a dunamelléki ref. püspökének az Egyházkerület, 1913 május 20-án 45. sz. a. hozott határozata alapján 2358. sz. a. kiadott végzése alapján. Jelenlevők : Szilády Aron ref. lelkész, Silling Ede egyházi főgondnok, Pataky Dezső igazgató, Farkas Dezső, Szalay Zsigmond, úgy is mint egyházi pénztáros és dr. Dózsa Zsigmond egyháztanácsos és dr. Szabó József egyházkerületi helyettes ügyész. A jegyzőkönyvet vezeti dr. Dózsa Zsigmond. Az egyház presbyteriumának jegyzőkönyvei alapján megállapíttatott, hogy az 1911 aug. 27-diki presbyteri ülés határozata szerint az egyháznak a Borsos-alap irányában 9973 korona 40 fillér, a Gózon-alap irányában pedig 11,246 korona 55 fillér tartozása állott fenn 1911 aug. 27-én. Megállapíttatott továbbá és pedig 1912 decz. hó 22-én tartott presbyteri ülés 330. sz. határozata alapján, hogy 1912 decz. 22-én 9973 korona 40 fillér a Borsos-alapnak és 4227 kor 60 fillér a