Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.

1912. május 7. 8.

1912 május 7-én. — e. b. ü. 10. 91 Az elnöki indítványhoz képest a bíróság tagjai 2 bírói tanácsba osztatnak be és pedig: I. bírói tanács. Elnökség: Szabó Péter esperes és Bagossy Károly egyházmegyei gondnok. Szavazó bírák: Nagy Imre. Kátai Endre, Tóth Sándor, Fejes Dániel, dr. Szőts Farkas, Báthory Dániel, Somogyi Kálmán, Morvay Ferencz, Mészáros János, Benkő Gyula, dr. Kovácsy Sándor, dr. Bernáth Géza, Mezőssy Béla, dr. Iválosi József. Jegyzőkönyvvezető: Petri Elek egyház­kerületi főjegyző. II. bírói tanács. Elnökség: dr. Baksay Sándor püspök és dr. Darányi Ignácz fő­gondnok. Szavazó bírák: Kálmán Gyula, Lévay Lajos, Sógor Endre, dr. Szabó Aladár, Fábián Mihály, Szilády Áron, Mády Lajos, gr. Dégen­feld Lajos, Kozma László, Benedek Sándor, Puky Gyula, dr. Ballagi Aladár, Kelecsényi Zádor és Szilassy Aladár. Jegyzőkönyvvezetők: Takács József, Ben­kő István és Simon Ferencz egyházkerületi aljegyzők. Az I. bírói tanácsban a következő ügyek fognak tárgyaltatni: 1. A szentendrei egyházközség Péntek Ferencz ellen. 2. A Péntek Ferencz és Weresmarthy Miklós ellen indított és az egyházmegye által egyesített négy fegyelmi ügy. 3. Lichtenstein Miksa és özv. Neumann Mórné panasza Péntek Ferencz ellen. 4. Reisenberger Gusztávné szentendrei polg. iskolai tanítónő megválasztásának meg­semmisítése ellen beadott fellebbezés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom