Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.
1912. november 2.
Í912 november 4-én. — c. b. ü. 7. 367 ben. hogy a vádlottat az egyh. t. Y. t.-cz. 34. §. A) 1. és 3. §-ába ütköző vétségben mondja ki vétkesnek s a viselt hivatalból való elmozdítást minden javadalom nélkül alkalmazza; ellenben a 37. §. szerinti mellékbüntetést mellőzi. Ezen ítélet ellen Takácsy Dániel vádlott. mint már vinyekovácsi s. lelkész perujitással élvén: a külső somogyi egyházmegye időszaki tanácsa mint delegált bíróság Tabon 1912 szept. 23-án 2 1912. sz. a. végzésében kimondotta, hogy a perújításnak helyt nem ad. Ezen végzés ellen vádlott ismét felebbezést jelentett be s egyszersmind a végzés meghozatala után 1912 okt. 7-én kelt s az egyházkerületi bírósághoz inlézett kérvényében perujítási kérelmének újra felvételét kéri. Az egyházkerületi bíróság az Y. t.-cz. 113. §-ra való utalással az okt. 7-én kelt kérvénynek — melyben az ügy lényegére vonatkozó döntő bizonyíték különben sem hozatik fel — figyelmen kívül hagyásával, ezen ügyet s a felebbezett végzés vizsgálat alá vévén, következő végzést hozta: A külső somogyi egyházmegye fegyelmi bíróságának végzése indokainál fogva helybenhagyat ik. 10. A dunamelléki egyházkerület fegyelmi bírósága mint fölebbviteli bíróság a Várady Jenő magyarszékelyi tanító ellen folyamatba tett fegyelmi ügyben a külsősomogyi egyházmegyei ítéletét panaszosnak és az egyházmegyei ügyésznek szóval bejelentett felebbezésük folytán vizsgálat alá vette és a következőleg ítélt: Az egyházkerület bírósága az egyházmegye ítéletét indokainál fogva helybenhagyja.