Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.

1912. november 2.

191*2 november 6-án. — 174. 225 folytattak, a midőn a három napig tartó nyilvános szigor­lattal bezárattak. A tanárok működése részint hivatásuk kötelességszerű teljesítésében, részint önképzésben és iro­dalmi tevékenységben állott. Egyik-másik tanár lapokban dolgozott, így maga H. Kiss Kálmán igazgató is. Varga József egy eredeti népdalegyvelege pályadíjat nyert a ('Du­nántúli dalosszövetség') férfikara pályázatán; egy másik dalegyvelegét pedig a birálók első renden dicsérettel tün­tették ki A debreczeni ref. főiskola Kövesdy-féle karpálvá­zatán két szerzeménye lett pályadíj nyertes. h) Ifjiísági egyesületek és körök s az ifjúsági könyv­tár. 1. Az énekkar (kántus). Intézetünkben az összhang­zatos éneklés gyakorlása kezdettől fogva különös figyelem tárgyát képezte. Az alkalmas hangú növendékekből alakí­tott férfikar az ú. n. kántus, évről-évre újulva szervezkedve a rendelkezésre álló hanganyag mértéke szerint sikerrel járul kiválóbb templomi és temetési alkalmakkor az Isten­hez vágyó hivő lelkek vallásos buzdításához. S míg ekként gyakorlat után készülnek elő ifjaink kántori hivatásukra, másfelől a szegényebb sorsúak jó részben megszerezhetik a temetési szolgálatok teljesítésével évi fenntartásuk költ­ségeit. Az énekkar, melynek az idén 30 tagja volt, részt vett valamennyi egyházi és iskolai ünnepélyen s naponta a temetéseken, sőt két vidéki temetésen is ú. m. Fülöpszál­láson nt. Eötvös Sándor ref. lelkész úrnak és Pilisen Br. Nyáry Albertné úrnő végtisztesség tételén, hol mindkét helyen teljes elismerést és dicséretet aratott. 2. Ifjúsági önképzőkör. Alakuló gyűlését 1911 szept. 25-én tartotta meg Osváth Ferencz felügyelő tanár veze­tése alatt. Beiratkozott 50 tag. Az alakuló és zárógyűlésen kívül tartott a Kör 12 rendes és 2 választmányi gyűlést. Tevékenysége paedagogiai és szépirodalmi dolgozatok készí­tésében, bírálásában és szavalásban állott. A munkakedv fokozására s élénkítésére kitűzött pályadíjat Sycló Sándor IV. o. nyerte el «A régi költészet tárgyai az újabb költé­szetben* cz. dolgozatával. Nagy Gyula IV. o. komoly, Habula Dezső III. o. víg szavalatáért könyvjutalmat, Har­math Sándor pedig mindkettőért dicséretet nyert. 3. Ifjúsági könyvtár. Az önképző kör ez évben is .4 Dur>amell. ref. e. ker. jegyzökönyve. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom